Mass Effect – itt a vége, tűzre véle

Jó pásztorként elterelgettem én is a nyájamat és két napja befejeztem a Mass Effect trilógiát, de csak nem bírok szó nélkül elmenni mellette, úgyhogy nézzétek el nekem, hogy a hatszáznyolcvanötödik Mass Effect 3 hisztiblog formájában kiírom magamból, ami kikívánkozik. VIGYÁZAT, SPOILEREK!
A Mass Effect 1-el való nehezen induló ismerkedésemet egy itt nem postolt bejegyzésben taglaltam, utána tartottam egy nagyobb szünetet és csak most, a sorozat befejező (?) része előtt szántam rá magam a Mass Effect 2 mielőbbi bepótlására, hogy a végső küldetésre is Klara Shepardként tehessek pontot.

Mass Effect 2

+ vállalható történet klassz fordulatokkal, még ha nem is túl összefüggő, és annyi a lényege, hogy készülünk a Reaperek ellen
+ kellemes grafika (vannak gyengéi, de összességében fincsi, főleg az idegenek hajói)
+ igényes szinkron (erre és a reklámra sose sajnálják a pénzt a Biowarenél)
+ kidolgozottabb helyszínek (steril sci-fi környezetben teljesen vállalható az, ami egy fantasy játékban nem, úgyhogy itt nem zavartak az eléggé egyforma hangárok és folyosók)
+ élvezetesebb harcok, fedezékből lövöldözős akciójátéknak teljesen jó
+ jópofa karakterek sok jó szöveggel; a régiek még jobbak lettek (Tali és Garrus sokat fejlődött), az újabbak némelyike pedig egészen zseniális (Mordin! LEGION!!)
+ nagy a legénység, sok és sokféle a választható karakter
+ szórakoztató küldetések, főleg a loyalty missionök tetszettek
+ sok apróság, amik miatt érdemes többször nekifutni (rengeteg rejtett benyögés és párbeszéd, amik csak bizonyos helyzetekben hangzanak el)
+ számos visszautalás az első részre és annak egyes küldetéseire
+ sok ütős/maradandó poén (reklámok a Citadelen, “I’m commander Shepard and this is my favourite shop on the Citadel”, “You sir, you are a blight!”, és még sorolhatnám )
+ sok tekintetben felhasználóbarátabb a ME1-nél, pl. végre nincsenek döglassú liftek, meg visszafelé rohangálás a küldetések végén
+ a legutolsó küldetés számos lehetséges kimenetele
+ a paragon/renegade ellentétből ebben a részben hozták ki a legtöbbet (azok a renegade szövegek, te jó ég…)
+ minijátékok (ezzel tuti egyedül vagyok, de nekem tényleg jól esett két lövöldözés között egy gyogyesz memóriajáték)

– a bolygószkennelés a MaKónál is gyorsabban válik dögunalmassá
– Shepardot és Jokert leszámítva a legénység emberi tagjai még mindig messze a legunalmasabbak
– a Lair of the Shadow Brokert, a Kasumi: Stolen Memoriest és az Overlordot leszámítva az összes DLC fölösleges és csak szükségtelenül elnyújtja a játékidőt (és persze éppen a terribad Arrivalra kellett a ME3 elejét építeni)
– idegesítő beakadós, ill. kisebb grafikai bugok
– agyonbutított fejlődésrendszer, a karakterképernyő egy vicc
– lyukak és logikátlanságok a történetben (Ashleyt/Kaidant miért nem viszik el a reaperek Horizonon??), illetve az elmondhatatlanul idióta kezdés
– kissé idétlen románcok, amik túl nagy hangsúlyt kaptak (a Garrus románc meglepően jópofa lett, pedig fel voltam készülve a sírva röhögésre, attól viszont megőrültem, hogy Shepard úton-útfélen mindenkivel flörtöl és vica versa)
– néha kicsit túlzásba vitt fanservice és gyenge/idétlen írás (szerencsétlen Thane elég fárasztó lett, pedig a ME3-ban már nagyon chill dude)

8/10

Hangulatában egész más volt, mint az első rész és el kellett telnie egy kis időnek, mire hajlandó voltam nekifutni, mert engem szabályosan sokkolt, hogy most Shepard kapta szegény plot device Nihlus szerepét és “kinyírták” a játék legelején, csak hogy a Cerberus hozhassa vissza és így meg legyen magyarázva, hogyan kötött ki mellettük (amint ezt a kötelező kört letudtuk, visszakapta a Normandyt és minden visszatért a régi kerékvágásba). Később megvígasztalódtam, és végül nagyon jól szórakoztam, azt hiszem, talán még a Mass Effect 1-nél is jobban szeretem az olyan új társaknak hála, mint amilyen Mordin. : )

Mass Effect 3

+ “JUST LIKE OLD TIMES” avagy nosztalgia
+ továbbra is relative kellemes grafika, bár ez leginkább a kidolgozottabb karakterekben nyilvánul meg, a a többi nagyjából maradt ME2 szinten
+ a történetnek – bár elég rosszul indul és a befejezésen kívül is gyengus itt-ott – vannak nagyon jó pillanatai
+ a fedezékből lövöldözés tovább fejlesztése, új mozdulatok (de a fegyvert nem lehet eltenni…)
+ a ME1 sok jó tulajdonságának visszahozása feljavítva (pl. fegyverek és páncélok finomhangolhatósága)
+ nyomokban RPG elemeket tartalmaz, ismét van használható karakterfejlesztés
+ a régi karaterekhez kapcsolódó fontosabb küldetések többsége bitangjó lett, különös tekintettel a Genophage és a quarian-geth küldetésekre
+ nagyon erős érzelmi töltettel felruházott jelenetek (a fontosabb szereplők halála a paragon/renegade opciótól függően, vagy az olyan “feelgood” pillanatok, mint a Genophage helyrehozása)
+ a régi cimbik brillíroznak és a legtöbbjük előnyére változott
+ az új társ (Big McLargeHuge) kifejezetten kellemes csalódás, a DLC prothean Javik meg pláne
+ a világvége hangulat ellenére maradt hely a jó poénoknak is (Blasto: Partners in Crime, fuck yeah)
+ a Normandy és a Citadel élettel telibb lett, érdemes a küldetések között beszélgetni, vagy megnézni, ki hol van és mit csinál
+ még mindig nagyon jó szinkron és a küldetések során a társaink szájából elhangzó egyéni benyögések is maradtak
+ importált karakter esetén sok ME1-2-ben hozott döntés hatását fogjuk érezni és sok régi ismerőssel fogunk találkozni (vicces, milyen kicsi a galaxis)
+ nincsenek gyagya minijátékok, a bolygószkennelés minimálisra redukálása

– kit érdekelnek az előzmények vagy a döntéseid, válassz egy színt és gyárts elméleteket a zavaros, plotholeok miatt megmagyarázhatatlan befejezésre, amíg mi gyártjuk a DLC-ket és pénzt csinálunk az elkeseredettségedből
– gyűjtögesd csak a war asseteket és told minél többet a multiplayert, a végkifejlet szempontjából egyik se számít
– “Commander Shepard has become a legend by ending the reaper threat. Now you can continue building that legend through further gameplay and downloadable content.”
– a történet fogyatékosságai (Kai Leng a világ legsemmitmondóbb karaktere, és nem menti meg, hogy a könyvekben állítólag nagyon badass, váratlanul megtaláljuk a Föld közvetlen szomszédságában a reaper-ölő szuperfegyver terveit, mert valamit mégis csak tenni kéne a szuperrobotok inváziója ellen, rémálmok a gyerekkel a szellőzőből, aki az utolsó 5 percben bemutatkozik mint a Reaperek atyaúristene stb-stb.)
– lelketlen “szedd össze a motyót és add oda a random NPC-nek” mellékküldetések, amiket már a DA2-ben is rühelltem
– bipoláris Shepard, avagy a legtöbb beszélgetés vagy sima átvezetővé lett degradálva, vagy ha van is némi beleszólásod, legfeljebb kétféle választ adhatsz (különösen idegesítő olyan esetekben, amikor valaki nyomul rád és csak úgy tudod leállítani, ha kőbunkó vagy vele, amiért aztán kapod a renegade pontokat)
– a heteroszexualitás már nem elég mainstream (Kaidan ráébredt, hogy a férfiakat is szereti, leszbikus elsőtiszt, biszexuális és nyomulós guminő riporter, kötelező flörtölés Vegával férfi Shepardként is, STEEEEVEE stb.)
– még nagyobb adagokban érkező fanservice (kacsaszájú műnő Ashley, Samara melle és Miranda feneke még nagyobb, “sexrobot, sexrobot”)
– helyenként elképesztően igénytelen grafikai megoldások (2D-s spriteok, komolyan?) és pár idétlen animáció
– Bioware quality (maradtak a régi beakadós és egyéb bugok, Tali netről lopott “5 mins in Photoshop” arcképe és a többi copypasta, hiányos codex, nem működik rendesen a karakter importálás stb.)
– Jessica Chobot, avagy a nő, aki PSP nyalogatással csinált karriert, mert páran biztos miatta is megveszik

7/10

Kár érte, minden hibájával együtt egy nagyon szerethető játék a Mass Effect 3 tele emlékezetes alakokkal és jelenettel, amiket mintegy varázsütésre ír felül és feledtet el az utolsó 5 perc.

Élveztem az utazást, de ideje továbbállni és új kalandokat keresni. A döcögős kezdet után megszerettem a sorozatot, a szívemhez nőttek a szereplői, és mindegyik részről sok kedves emléket őrzők, de szerencsére annyira nem borultam bele a témába, hogy Mass Effect 3 lezárása lelkibeteggé tegyen, csak azt nem értem, hogy nem tanultak a Dragon Age 2 kudarcából, és miért volt jó nekik a másik nagy franchiseukat is az utolsó 5 percben földbe döngölni. Sokat beszélgettem róla Zaizen Jotaro barátommal és igazából ijesztő belegondolni, hogy még ha rengetegszer át is írták és kitolták az utolsó utáni pillanatig a véglegesítését, ezt valakinek akkor is le kellett okéznia, utána meg kellett csinálni, fel kellett venni a párbeszédeket, tesztelni kellett… egy csomó ember dolgozott rajta és egész idő alatt senkinek nem jutott eszébe szólni, hogy DUDE SERIOUSLY??
Az is félelmetes, hogy minden, amit 5 perc alatt kitalálunk, jobb, mint az eredeti. Egy sima végtelenül elcsépelt befejezés is jobb lett volna, mint ez a zavaros, belemagyarázással sem megmenthető katyvasz, amit végül kaptunk. Valahol olvastam egy olyan felvetést, hogy Shepardnak és kis csapatának ki kellett volna hívnia a Reapereket egy galaxis sorsát eldöntő Space Jamre.

Persze érthető a Bioware/EA páros álláspontja is, mi a frásznak erőlködjenek, ha így is lehet? Az eredmények őket igazolják:

1UP.com: A
Edge: 8/10
Eurogamer: 10/10
G4: 5/5
Game Informer: 10/10
GameSpot: 9.0/10
GameTrailers: 9.5/10
IGN: 9.5/10
Official Xbox Magazine (UK): 10/10
PC Gamer US: 93/100
(Gamer365: 10/10)

Hosszútávon nem egy kifizetődő stratégia a rajongói bázis folyamatos arcul köpése és felhúzása, de amíg van egy végsőkig hűséges, mindent zokszó nélkül tűrő és meggmagyarázó kemény mag, akikből származik elég bevétel, addig minek változtatni, nem igaz? Majd csinálnak új befejezéseket, meg új fegyvert, rucit és románcot, amikkel átvészelik a shitstormot és amikért még egy kis pénzt be tudnak szedni, aztán szép lassan mindenki elfeledkezik az egészről és amikor felröppennek az első hírek a Dragon Age 3-ról, majd megint mindenki rohan ész nélkül előrendelni.
Olvastam az indoktrináció elméletet és annak különböző változatait, de egyszerű kifogáskeresésnek tartom mindet, amik csak a Bioware malmára hajtják a vizet. Ha valaminek semmi értelme, hemzseg a logikai bakiktól és baromi távol áll a kielégítő lezárástól, akkor a legegyszerűbb úgy tenni, mintha az egész meg sem történt volna, és mindent megmagyarázni azzal, hogy “csak álom/hallucináció volt, hát nem érted?”. Aki meg nem érti, annak a fejéhez lehet vágni, hogy TOO DEEP FOR YOU? (Bár a Bioware volt annyira ostoba, hogy hivatalosan is megerősítse: az indoctrination theory nem állja meg a helyét, és ők csak arra vágytak, hogy mindenki a szar befejezésükön pörögjön és így minél tovább a köztudatban tartsák a játékot.) Az indoktrináció elmélet jelen formájában legfeljebb arra jó, hogy megpróbáld magad becsapni és úgy tenni, mintha a befejezés nem lett volna annyira rossz és összecsapott, mint amilyennek látszott. Bárki bármit mond, az egésznek pont annyi értelme van, mint abban a hitben élni, hogy Lady Gaga földönkívüli.

Ó.