23
jún
11

PCSX2 – a PS2 emulátor

nullMivel egy korábbi összevissza írásomban már megemlítettem és az utóbbi pár napban sokat kísérleteztem vele, úgy gondoltam, megérné összegezni a PCSX2 emulátorral kapcsolatos tapasztalataimat, hátha jól jön még valakinek rajtam kívül.

A PCSX2 emulátorról

Egy több mint 7 éves projektről van szó, amely mögött ugyanaz a csapat áll, akik annak idején a PS1 játékokat emuláló PCSX-et is összehozták sokunk örömére. Ennyi idő alatt hatalmas fejlődési utat tett meg a program és mára rengeteg népszerű, vagy éppen teljesen ismeretlen PS2 játék számítógépen történő futtatását teszi lehetővé (és legalább ugyanennyiét még mindig nem). Hogy ez miért jó, arra sokféle válasz adható: tolhatod a régi kedvenceidet HD felbontásban és tűéles képpel, de akkor is jól jön, ha bedöglött a PS2-d és elvonási tüneteid vannak, ősrégi kistévéd van, mint nekem, és inkább néznéd a PC képernyőt a további szemrongálás helyett, vagy csak élvezed az ilyesmik próbálgatását és PC-n játszol legszívesebben, mint én.
Sajnos a PS2 emulálása a konzol sajátosságai miatt jóval problémásabb, mint a Gamecube/Wii párosé, illetve további hátulütője, hogy a hatalmas processzorigény miatt sokszor még a legerősebb PC-ken sem futnak a játékok teljes sebességgel. Néhány viszont igen, a megfelelő beállításokkal pedig szintén csodát lehet művelni.
A progi sikeres használatához nem kell született informatikusnak lenni, elég, ha a rendelkezel alapvető szövegértési képességekkel és némi angol tudással, így a letöltött emu mellé csomagolt readme és FAQ, illetve a hivatalos honlap fórumában található kiemelt témák átfutása után már menni fog a dolog.

A játékokról

A lentebb sorra vett játékokat azért választottam ki, mert épp ezek foglalkoztatnak leginkább, és mert a PCSX2 honlap kompatibilitási listája szerint végigjátszhatóak PC-n, vagyis stabilan működnek az emulátorral és eljuthatsz bennük a creditsig. Általánosságban elmondható, hogy némelyik játék teljes sebességgel és hibák nélkül fut, némelyik pedig ronda, lassú, és legrosszabb esetben az utolsó percéig egy kínszenvedés – de ilyenekkel nem játszottam, mert nem vagyok mazochista. Fontos a régió is, mert esetenként ég és föld a különbség teljesítményben: a Devil May Crynak pl. csak és kizárólag az NTSC verziója emulálható, míg a PAL el sem indul.

Mindet a legfrissebb 9.8.-as verziójú PCSX2-vel próbáltam ki, a konfigom pedig továbbra is:

Proci: AMD Phenom II 555 3.20 Ghz
Videókártya: ASUS EAH5770 CUcore (ATI Radeon 5700 HD series, 1 GB memória)
Memória: 4 giga DDR3 RAM
Operációs rendszer: Windows 7 Professional 64 bit

DEVIL KINGS (PAL)

Avagy Sengoku Basara. A sorozat egyetlen Japánon kívül is megjelent részének európai verziója játszható és a tömegesen özönlő ellenfelek ellenére még különösebben erős gép se kell hozzá, de sajnos nem hibátlan. A néhány pályát sújtó gáz grafikai bugok elkerülése érdekében muszáj régi GS video plugint használnunk. Nekem GSdx r1076 bevált, de a korábbiak is jók, a többi beállítás meg maradhat az alapértéken, vagy egyéni ízlés szerint kicsit megpiszkálva, illetve a teljes sebességhez be kell kapcsolni a speedhackeket is (de hagyjunk mindent alapértéken). Sajnos lesz néhány pálya, ami így is totál szétesik, ilyenkor vissza kell váltani egy mostani, friss GS pluginra, és bár a látvány egy fura szellemképes bug miatt így se lesz tökéletes (ld. lovas kép), legalább azt látni fogjuk, mit csinálunk.
Lássuk be, jobb ez PS2-n. Az NTSC verzió állítólag jobb emuval, de ezt egyelőre nem tudom megerősíteni.

Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket

DEVIL MAY CRY (NTSC)

Gyönyörűen és bugmentesen fut, mondhatni jobb mint PS2-n, a teljes sebességhez azonban elengedhetlen néhány trükk bevetése. Van egy közismert, de nem túl zavaró screen tearing grafikai hibája, ami egy régebbi video plugin használatával eltűntethető (GSDX v.0.1.10 SVN R.852 BETA!), ezért a képeimen nem is látszik.
A játék már két évvel ezelőtt is gond nélkül futtatható volt egy jobb PC-n, és érdemes megnézni a videó leírásában található infókat:

Én a fent említett régi videóplugint használtam directx10 hardware módban, az emulátor beállításoknál pedig az alábbiakat kapcsoltam át:
– EE/IOP –> EE/FPU advanced recompiler options –> clamping mode: none
– VUs –> VU0/VU1 advanced recompiler options –> clamping mode: none
– Speedhacks –> enable speedhacks (itt nem kell piszkálni semmit, jók a legstabilabb alapbeállítások)

Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket

FATAL FRAME (PAL)

Ránézésre tökéletesen megy Direct3D11 hardveres video renderer használatával és alaposan felhúzott felbontással, aztán az első szellemnél kiderül, hogy van egy idióta bugja, ami ezt mégsem teszi lehetővé: egy hiányzó layer miatt a fényképezőgép nem érzékeli őket és ezért nem is lehet lefényképezni őket, ami mindössze a játék lényegét és a fegyvertelen játékost öli meg. Egyetlen ismert megoldás a szoftveres módba kapcsolás, ami ugyan csúnyácska és alacsony felbontású, de legalább van és kivételesen nem lassú.
(Valaki a PCSX2 fórumon azt állította, hogy a Logarithmic Z opciót bekapcsolva tudott Direct3D9 hardveres video renderert használva is játszani, de nálam nem működött)

Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket

FATAL FRAME 2 (PAL)

Az elődjével ellentétben minden gond nélkül megy, mint az álom, nincs különösebben nagy gépigénye és speedhackek vagy speckó beállítások sem kellenek az állandó teljes sebességhez. Se hibák, se semmi, csak rettegős szellemirtás nagy felbontásban.

Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket

FINAL FANTASY XII (NTSC)

Alaposan meglepett, hogy a DMC-hez hasonlóan hibátlanul emulálható, csak a video pluginnál ajánlott a Direct3D11-es hardware renderer használata, máskülönben átvezető videóknál előfordulnak kisebb grafikai bugok. A felbontás és a scaling beállításait próbálgassuk a PC-nk erejétől függően; nekem 1536×1344-es felbontás mellett (3x scale) tökéletesen fut a játék, ami bőven elég a szem kényeztetéséhez, fölötte viszont már izzad a gépem zsúfoltabb/nagyobb terek megjelenítésekor.
Plusz infó: állítólag a Final Fantasy X és az X-2 is hasonlóképpen fullos emulátorral, de mivel ezek nincsenek meg, nem tudtam tesztelni.

Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket

GENJI (PAL)

Meseszép, ámbár állítólag nagyon rövid szamurájos kaland, viszont emulátoron is hibátlanul fut! A PAL verzió grafikája kissé bugos, ezért első dolgunk legyen a játék kezdőképernyőjén átállítani a display settings alatt a video mode-ot NTSC-re. Az emu grafikus beállításainál minden maradhat alapon, csak az interlacinget tegyük bob tff-re, illetve ha remegne a kép, akkor a blend bff-re (bár ez kicsit homályos). Az alap speedhackeket is kapcsoljuk be, nekem sajnos így is belassulgat a harcoknál, mert csak egy nagyon izom gép képes folyamatosan hozni a 60 FPS-t. Ezért lenne jó, ha a PAL se lenne bugos, mert az 50 körüli FPS-t nekem szépen hozta.

Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket

GOD HAND (PAL)

Egy újabb játék, ami teljes sebességen és mindenféle hibák nélkül játszható, ehhez azonban a felbontást le kellett vennem 2x-es scalingre (1024 x 848), afölött ugyanis néha eléggé lelassult. A speedhackek bekapcsolása szintén szükséges a konstans 50 FPS-hez, nekem a DMC-hez hasonlóan elég volt mindent az alapértéken hagyni, de attól sem esett szét a grafika, ha feljebb húztam, ami jó hír lehet a gyengébb procival rendelkezőknek.

Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket

GOD OF WAR (PAL)

Habár ez is teljességgel játszható, sebesség terén már nem olyan rózsás a helyzet, mint a korábbi játékoknál. A framerate tömegesebb csaták közben felbontástól függetlenül gyakran leesik 40-re, néha pedig pedig akár 30-ra is, ami csaknem a normális sebesség fele, vagyis erősen súrolja a bullet timeot. A speedhackek bekapcsolása ártani nem árt, az alapértéknél feljebb húzva viszont egy vicces bugot okoznak: Kratos testrészei alkalmanként villognak, néha pedig az egész pasas eltűnik és csak egy lebegő ágyékkötőt látni a helyén. Ha valaki hozzám hasonlóan nem rajong annyira az úrért, ezt felfoghatja akár előnyös változásnak is. 😀 További érdekes emulátoros bug (?), hogy az átvezetőket nem lehet elnyomni.
A belassulásaitól függetlenül sokan végigtolták emuval, így akit nem zavar túlságosan, bátran belekezdhet.

Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket

OKAMI (PAL)

Szépen fut, de a játszhatóság érdekében születtek kompromisszumos megoldások: hacsak nem szoftver módban játszunk – márpedig nem ajánlott, mert döglassú – az emulátor automatikusan kikapcsolja a papírusz effektet, illetve festegetésnél sem jelenik meg a vászon, mert ezek megjelenítése nagyon bugos lenne. A játék ezek nélkül is gyönyörű és csak kisebb grafikai hibák fordulnak elő (némi textúravillódzás), így ha valakinek nincs PS2-je, de kiváncsi rá és van egy erős PC-je, simán kipróbálhatja. Elég gépigényes, ráadásul a speedhackeket se igazán szereti (az alapbeállítások mehetnek), de nálam egész korrektül futott, csak a Shinsu fielden esett le néha 60-ról kb. 50-re az FPS. A GSdx pluginbeállításoknál be lehet kapcsolni a texture filtering és az allow 8 bit textures opciókat, nekem úgy kicsit mintha gyorsabb lett volna.
FONTOS: játssz 60 Hz (NTSC) módban, máskülönben nagyon homályos a kép.

Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket

RESIDENT EVIL: CODE VERONICA X (PAL)

Kicsit öregecske már, meg nem is annyira szépséges, így aztán teljesen jól elzötyög egy gyengébb PC-n is mindenféle bűvészkedés nélkül. Az egyik legalacsonyabb gépigényű játék, és meg is éri újra elővenni; oldie, but goodie.

Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket

RESIDENT EVIL: OUTBREAK (PAL)

Aaah, a legjobb és legritkább fajta: csak berakod és megy. Se nem lassú, se nem csúnya, ellenben szép és gyors, én meg vághatom a rendőrsácéhoz hasonló önelégült pofát, miközben nyomkodom a kontrollert a számítógép előtt tespedve.

Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket

SHADOW OF THE COLOSSUS (PAL/NTSC)

Nem sok reményt fűztem hozzá, hogy élvezhető lesz, mert hírhedten nagy a gépigénye és néha még PS2-n is beszaggat, ehhez képest 3x-os native felbontás mellett gyönyörűen megy teljes sebességgel! : )
Semmi bonyolult konfigurálás nem kell hozzá, csak a Direct3D11-es hardware renderer a video plugin beállításoknál, a speedhackek közül pedig a VU cycle stealinget kell feltétlenül felhúzni 2-es moderate szintre (a többit viszont nyugodtan ki lehet kapcsolni). A látvány majdnem hibátlan, néhol minimális textúravillódzások előfordulnak főleg az intróban, de az sem a speedhack, hanem az emulálás mellékhatása és tényleg abszolúte nem zavaró mértékű, játék közben nem is jellemző.

Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket

SHINOBIDO – WAY OF THE NINJA (PAL)

Ultraritka nindzsás orgyilkososdi a Tenchu irányításával és igen jópofa lehetőségekkel (hullát a kútba!). Igen nagy örömömre tökéletesen megy emulátorral, nem kell hozzá különösebben erős gép, és az egyetlen bugja egy egyszerű beállítással orvosolható. Ha két küldetés között ki akarunk menni a kertbe, a játék lefagy, ezt kiküszöbölendő az emulátor beállításoknál a clamping mode-ot fullra kell állítani (EE/IOP –> EE/FPU Recompiler advanced options –> clamping mode: full). Minden más (speedhackek is) maradhat alapon, vagy ahogy tetszik.

Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket

TENCHU: WRATH OF HEAVEN (PAL)

Mivel alapbeállításokkal erősen bugos, a problémamentes futtatásához picit ügyeskedni kell. Először is a GSdx.iniben engedélyezzük a hackeket (allowHacks=1), majd az emun belül a GSdx pluginbeállításoknál a skidraw hacket 3-ra állítva megszűnik a rendkívül zavaró grafikai bug, amitől korábban csak az orrunkig láthattunk. Innentől a játék a HUD néha előforduló villódzását/félig eltűnését leszámítva grafikailag teljesen okés, csak az a kár, hogy akármilyen trükkökkel vagy gyér grafikával próbálkoztam, helyenként mindenképp előfordulnak belassulások, az meg betesz a zseniális zenének is.
Konklúzió: a Tenchu 3 egyelőre jobb PS2-n.

Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket

VALKYRIE PROFILE 2 (NTSC)

A leggépigényesebb példány a listámon, pedig ezt szerettem volna leginkább emuval tolni, a feliratok némelyike ugyanis túlzás nélkül olvashatatlan szegény öreg és pici Samsung tévémen. Hajlamos az ingame átvezetők során kicsit belassulni, de játék közben általában hozza a rendes sebességet. Ha nem hajlandó elindulni, be kell kapcsolni a game fixeknél a Tri-ace játékokhoz szükséges VU Add hacket (nekem nem volt rá szükségem). Van két kellemetlen bugja:
bug 1 – a játék elején lévő erdő és később még egy helyszín narancssárga rémálommá válik, amin csak úgy juthatunk túl, ha átmenetileg szoftver módba kapcsolunk (F9). Szerencsére mindkét rész nagyon rövid és ez a bug utána többet nem jön elő.
bug 2 – a játék motorjával készült átvezetők során megjelennek fura függőleges csíkok. Ezek eltűntetéséhez két dolgot kell tennünk: a video plugin beállításoknál a Direct3D11 video renderert használni, illetve az alphahacket bekapcsolni.

Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket

Azért nem rossz ez, úgyhogy ha sikerül magam túltenni azon, hogy ez a játék nekem túl japán, lehetséges, hogy végigtolom PC-n.

PCSX2 hivatalos honlap

Pár tipp, ha belevágsz:

– mielőtt nekiállsz próbálkozni az emulátorral, győződj meg róla itt, hogy a géped bírni fogja-e
– mielőtt nekiállsz próbálkozni egy játékkal, keresd meg a kompatibilitási listán, hogy megtudd, egyáltalán van-e esély az elindítására
– az emulátor mellé jogi okokból nem jár a használatához elengedhetetlen BIOS, ezt elvileg magadnak kell kibányásznod a saját konzolodból a BIOS dumper segítségével (de ha nagyon nem megy, találsz a neten is…)
– ha ötleted sincs, hogyan kellene beállítani az emulátort, olvasd el a hivatalos config guideot
– ha alapbeállításokkal elindul, de nem túl élvezhető a játék és xy problémára keresel megoldást, irány a fórum, ahol a keresőmotor ügyes használatával jó eséllyel gyors választ kaphatsz kérdéseidre
– ha remeg vagy pixeles a kép, nyomkodd az F5-öt, hogy eldönthesd, melyik interlacing opció áll legjobban az adott játéknak
– mindenképpen PS2 kontrollerrel játssz

Jó játékot! ; )

Advertisements

22 Responses to “PCSX2 – a PS2 emulátor”


  1. június 25, 2011 - 10:49 de.

    This post is made of win, főleg hogy nemcsak spontán a tapasztalatokról van szó de az egyes játékok esetében még arra is jutott szó hogy milyen beállításokon, átírásokon keresztül lehet kellően működésre bírni azokat. 🙂 DMC1 és Tenchu 3 szintén win, mégha a DMC1 PAL verziója ritka trehányra is sikerült az ordas nagy fekete csíkokkal a kép alján/tetején.

    • 2 siklara
      június 25, 2011 - 10:58 de.

      Köszi, örülök, hogy bejött a dolog, akkor már megérte a ráfordított időt! 🙂

      Gondolkodok rajta, hogy folyamatosan bővíteni kéne a listát, mert időközben kipróbáltam a God of Wart és a God Handet is és mindkettő teljesen jól megy (a Silent Hill Origins viszont játszhatatlan).
      A FF XII olyan szinten tökély, hogy két napja szinte megállás nélkül tolom. (Úristen, elveszítem a JRPG szüzességemet! :D)

  2. június 25, 2011 - 12:37 du.

    Két napja még ajánlani akartam a God Hand-et de látom már nincs rá szükség. : ) Poszt pedig win csak bővítsd még a listát. VP 2 szintén win, FF XII-ről meg inkább nem nyilatkozom.

    • 4 siklara
      június 25, 2011 - 1:50 du.

      Megvan egy ideje, csak még nem sokat nyüstöltem, és ne aggódj, a FF XII után majd valamikor a X-re is sort kerítek, tudom, hogy azt a legjobb PS2-s JRPG-k között tartod számon. 😀

      A lista ma estig bővítve lesz. : )

      • június 25, 2011 - 3:54 du.

        Most már inkább az SMT-ket ajánlanám mint egy FF X-et, de hát változik az ember. Mondjuk FF X még mindig jobb mint a XII, a X-2 -t meg felejtsük el. XD

  3. 6 siklara
    június 25, 2011 - 4:15 du.

    Tudom, hogy azért nem szeretik a népek annyira a XII. részt, mert nem különösebben eredeti a története és a karaktereket is ismerjük már a Star Warsból, meg nem lehet velük azonosulni (Vaan pl. nálam totál háttérbe szorult Balthierék felbukkanása óta), de nekem ezzel együtt is nagyon bejön, talán mert nincs összehasonlítási alapom. Tetszik a harcrendszer, tetszenek a helyszínek, tetszik a szabadságérzet illúziója és hogy kedvemre mászhatok ki a határba szörnyeket gyakva tápolni és fejvadászküldetéseket lenyomni, amíg túl erős ellenfélre nem akadok… Szóval tetszik na, ez van. 😀 Persze lehet, hogy x beleölt óra után már nem leszek ennyire oda érte.
    SMT-t más is ajánlotta már, de igazából jobban érdekel a Shadow Hearts sorozat (olvastam az első részről az ismertetődet ; )

    A listát közben bővítettem, a God Hand besz@rás mennyire durván idiótaság. 😀

    • június 26, 2011 - 9:27 de.

      XII-ben nekem a harcrendszer ami rohadt idegen volt… :S Nyugodtan maradhattak volna a klasszikus körökre osztottnál mint a X-ben.
      Jaja Shadow Hearts jó, az első és a második részt is érdemes végigjátszani. Ott meg a harmadik volt az ami nagyon nem tetszett. Aztán utána jöhet az SMT: Nocturne vagy P4.

      God Hand-et meddig vitted? Nem túl nehéz? : )

      • 8 siklara
        június 26, 2011 - 11:20 de.

        A FF XII félig real-time harcrendszerével eddig semmi bajom, bár emlékszem, milyen volt a harc az FF VIII-ban (csak a demóját toltam végig) és az nekem is jobban tetszett.

        De, normalon játszom és elsőre elég nehéznek tűnt, bár egész gyorsan belerázódtam, a kombók sem éppen bonyolultak, meg persze a terepadottságok is sokat segítenek; robbanós hordó, hídról lerúgás… 😀 Annyira sokat még nem tudtam játszani, mert szerdán van egy vizsgám, úgyhogy egyelőre csak a harmadik western pályán tartok, vagyis Elviséket már láttam egy elég beteg átvezetőben. 🙂
        Ezt a level up-level down rendszert nem biztos, hogy vágom… Ha jól nyomom, keményedik a harc, és ha utána bekapok pár pofont, visszavesz a nehézségből és visszateszi az ellenfeleket level 1-es szintre?

      • június 26, 2011 - 11:51 de.

        Ja FF 8-ban pl jobb a harc, de az sem az igazi mert ott meg active time battle, időre kell cselekedni ugye.

        God Hand-et én is normálon nyomtam, az a nehéz benne, hogy 4-5 erősebb ütéstől meg is halsz. :S Ez akkor gáz amikor jönnek az erősebb ellenfelek akiket 3 percig kell ütni kb… meg azok a szar démonok amik kijönnek egyes ellenfelekből nagyon meg tudnak szívatni.

        A Level up rendszer: minél jobban játszol annál feljebb megy a szint. Úgy kell nyomni, hogy ne üssenek meg egyszer sem és akkor magasabb szinten tudod tartani. A játék nehézségét nem befolyásolja a szint. Asszem a pálya végi értékelésnél ez alapján osztja ki a játék, hogy mennyi jutalmat, pénzt kapsz.

  4. június 26, 2011 - 9:38 de.

    Ha a God Hand már most beszarás, várd meg míg elérsz néhány bosshoz. Nem mindennapiak egytől egyig. 😀

  5. 12 siklara
    június 26, 2011 - 12:29 du.

    Wagner: active time battle? Na erre már nem emlékeztem, csak a nagyon fancy támadás animációkra. 😀

    Hála az égnek én még nem tartok az erősebb ellenfeleknél, a démonok viszont elég kellemetlenek, főleg amikor összevissza teleportálgatnak, vagy van még rajtuk kívül 2-3 másik ellenfél is, akikre oda kell figyelni. Igazából eddig a tündérkénél elvállalható “verj szét mindenkit időre” challengenél szívtam a legtöbbet, de úgy ötödjére az is meglett a God Hand aktiválásával.
    Köszi a level up rendszer elmagyarázását. 🙂 Én úgy vettem észre, hogy ha fölmegy a szint, akkor az ellenfelek is keményebbek lesznek, és a wikipedia is azt írja, hogy ez egyfajta hozzád igazodó nehézségi szint, ami minél magasabb, annál agresszívabbak a rosszarcúak, a sebzésük pedig szintén nő. Az viszont stimmel, hogy minél följebb tornászott nehézségi szinten vered le őket (lehetőleg minél többet), annál több bónuszt kapsz a pálya végén.

    • június 26, 2011 - 12:42 du.

      Na akkor ha ez tényleg így van azt nem tudtam. Azért nem bírtam sose elérni a lv 3-mat… mindig 1 és 2 között ficánkoltam. XD

      • 14 siklara
        június 26, 2011 - 2:37 du.

        Egyelőre én is, ne aggódj. 😀

        Viszont ma én is tanultam valami újat és el tudtam tüntetni az idióta csíkokat a Valkyrie Profile 2-ből, úgyhogy bejegyzés megint frissítve, hell yeah! >:D

  6. június 27, 2011 - 7:13 du.

    VP 2-nek mindenképpen érdemes nekiesni. Igaz a sztorija elég lassan indul be, de a gameplay az zseniális: oldalnézetes dungeon rendszerek meg a soul crash rendszer: epic… és számíts arra, hogy a későbbi boss fightoknál vért fogsz izzadni. : )
    Látom bővült a bejegyzés. GoW 1: valahol ott untam meg amikor Ares felé kellett futni egy rohadt hosszú úton, házak között. Egyszerűen semmi olyan nem volt benne ami miatt folytathattam volna.
    SotC: Junchi kedvence. : D

    • 16 siklara
      június 27, 2011 - 7:42 du.

      A VP2-nél pont a gameplay a legriasztóbb nekem eddig, marhára nem bírtam ráállni agyilag… De majd ha túlvagyok a FF XII-n, nekiveselkedek. : ) GoW 1-et még nagyon nem kezdtem el, a második részt néztem elég sokat egy barátnőmnél, looked epic.

      Megöltem az első colossust! Emlékszem még Junchi postjára, ma el is olvastam újra, mert ez a játék picikét nonkommunikatív és azt sem árulta el, hogy lehet menteni, meg arra se jöttem rá, hogy mutatja meg a kard a colossus gyenge pontját, szóval csak elkezdtem megmászni, aztán a többi jött magától. 😀 Eddig nagyon bejövős, aztán majd meglátjuk, hányadik meláknál adom fel.

      • július 6, 2011 - 3:03 du.

        Colossus-t mi a másodikig vagy harmadikig vittük. De nem tudom én valahogy hiányoltam belőle a “pályákat” meg az ellenfeleket.
        GoW-t még mindig nem értem, hogy mit esznek rajta. : S

  7. 18 siklara
    július 7, 2011 - 10:02 de.

    Na közben leírtam, én miért szerettem bele a SotC-ba, a GoW viszont még vár rám, és én is túlhypeoltnak tartom. 🙂

  8. 19 finalfantasy7
    július 13, 2011 - 9:52 du.

    Hmmm Vp2 Silmeria japán verzioja is fut emuval? Kompatibilitási litán ugy látszik igen. Azért meglepö mert azaz egyetlen játék ami megjelent 1080i-ben. De csak a japán verzio ekkora felbontásu.

  9. július 14, 2011 - 6:58 du.

    Kedves Final Fantasy 7. Most komolyan japánul játszanád csak azért mert nagyobb a felbontása?

    • 21 finalfantasy7
      július 15, 2011 - 6:55 de.

      NEM! Csak érdekesség képpen mondtam hogy 1-2 japán játék nagyfelbontásu. US meg EU-s verziok meg butittotak.

      • 22 siklara
        július 17, 2011 - 11:42 de.

        Emulátoron szerintem tökmindegy, melyik verzióval játszol, mert így is akkorára húzkodod afelbontását, amekkorára akarod, ha bírja a géped. : ) Nekem egyébként egy hibrid verzióm van (NTSC japán szinkronnal).

        A listát mindjárt bővítem a Devil Kingssel, sajnos abból nem találtam hasonlóan megbuherált undub verziót, pedig biztosan bájosan blőd a japán szinkron. Miért nem lehet minden játékban úgy átkapcsolni angolul feliratozott japán dumálásra, mint a Tenchu 3-ban..?

        szerk: mégse lesz Devil Kings, legalábbis amíg nem jövök rá, hogy kell eltűntetni a hülye szellemképes grafikai bugot, ami a legtöbb pályán előjőn. :/


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


Oldalak


%d blogger ezt kedveli: