Legacy of Kain – Soul Reaver 2

Hol is tartottunk..? Raziel csaknem elkapta Kaint és az introban ismét szemtanúi lehetünk utolsó beszélgetésüknek (tovább tökéletesített szinkronnal, mmmm), mely darázsderekú halálhozónk további botladozását felvezeti.
Aki az első részt nem játszotta végig és nem feltétlenül kiváncsi a végére, az inkább ne nézze meg, még ha legalább akkora élmény is végignézni minden egyes alkalommal, mint a SR1 introt:

Youtube-on fellelhető német, olasz, spanyol és még ki tudja milyen szinkronnal is, de állítom, egyik sem éri el az angol szintjét (meglepő módon épp az amúgy pattogós olaszban Raziel kb. annyira szenvedélyes, mint egy egészséges kétszeresen élőhalott wraith).
Btw, a gönyörűen nyakatekert szövegek maradtak, kedvenc mondatom az intróból: “I find no nobility in the unlife you rudely forced on my unwilling corpse!”

“Free will is an illusion.”

Leginkább a Sarafan főhadiszálláson és környékén fogunk bóklászni különböző korokban, Raziel megismeri a saját múltját ember korából és rájön, hogy dolgok annyira nem is feketék és fehérek, mint eddig hitte. Talán nem is a vámpírok hozták a romlást Nozgoth földjére, mint ahogy azt az egyre kevésbé szimpatikus Ősisten állítja? A vámpírok előtt élt egy másik faj is Nozgoth földjén, az idők kezdetekor ők emelték a továbbra is központi fontosságú oszlopokat, és a vámpírok ellen folytatott harcukban elbuktak, egy utolsó átkot, a vérszomjat hagyva legyőzőikre. Raziel ősi építmények falfestményei alapján tájékozódik Nozgoth történelméről, miközben a Soul Reaver ábrázolásaival is redszeresen szembetalálja magát, de létrehozásának célját továbbra sem érti és csak kétségbeesetten igyekszik megváltoztatni saját végzetét. Időközben többször összefut a nyomában vagy éppen előtte járó Kainnel, az önmagához több szempontból hasonlatos fekete szárnyú Janos Audronnal, a vámpírok legősebbikével, és kellemeseket cívódik Moebiussal, az időáramlatokat kézben tartó és a Sarafan rend vámpírirtó hadjáratát vezető vénemberrel.
Raziel pontosan tudja, hogy mindenki csak manipulálni próbálja, de hiába igyekszik az összes hatás alól kivonva magát önálló döntéseket hozni, minden tettével akaratlanul is valaki kezére játszik és csak egyre közelebb sodródik saját végzetéhez. Tetézi a bajt, hogy saját gyűlölete cseppet elvakítja, így nagy bizalmatlanságában sokszor a segítő szándékot is félreértelmezve saját maga alatt vágja a fát.
Tényleg nem változtathat a sorsán, minden előre meg van írva és csupán annyit tehet, hogy végigmegy a kijelölt úton tehetetlen báb módjára eljátszva a rá testált szerepet?

“History abhors a paradox”

Avagy a történelem nem állhatja az ellentmondást; a szállóige, mely a történet egyik sarokpontját képezi.
Ha feldobunk egy érmét, az általában fej vagy írás lesz, de mi van, ha az élén landol? Kain pontosan erre a harmadik eshetőségre játszva próbálja Raziellel megértetni, hogy igenis van választása és döntéseivel egyedül ő képes olyan mértékben befolyásolni Nozgoth történelmét, hogy talán visszafordíthatóak lennének a folyamatok. Raziel valóban él a lehetőséggel és bár a Soul Reaver egyre gyakrabban veszi át az irányítást tettei fölött, hordozóját esetlen rongybabaként rángatva, ő mégis többször sikerrel ellenáll kényszerítő erejének, ezzel megváltoztatva egyes előre megírt események végkimenetelét.
A történet viszonylag jól követhető (na majd a Defiance…), ugyanakkor bonyolultabb mint valaha és ismét olyan súlyos kérdéseket feszeget, mint a determinizmus és a szabad akarat ellentéte, a jó és rossz fogalmak relativitása, vagy a történelem linearitása illetve non-linearitása.

5779. öngyilkossági kísérlet: *reccs*

Ne bököggyé’ má’ te n00b!
A játékmenetben történtek lényeges változtatások, a legkínosabb persze megint az irányítás kérdése. Az elődhöz képest nem sok előrelépés történt, ugyanis Raziel alapirányítása nagyjából a régi, viszont most már lehet egeret is használni és a megreformált harcrendszer begyakorlásához bizony szükség is lesz rá. Az ellenfelek ugyanolyan síkok és annak ellenére, hogy legalább az egyesével támadásról elszoktak, a “tyúk a takonyra” taktika kivitelezése közben olykor egymást is simán pofán vágják, ha a gócpontot jelentő Raziellel kicsit arrébb táncolunk. Az ellenfél befogásának lehetősége megvan, de ez sem garantálja, hogy Raziel tényleg oda is csap, ahová kéne, valami hülye ugyanis kitalálta, hogy szerencsétlen folyamatosan a legközelebb eső opponenst ostromolja a Soul Reaverrel/mancsában lévő szerszámokkal/hatalmas kapákban végződő három ujjával, így szegény néha kicsit összezavarodik. Oldalazni továbbra sem tudunk a hagyományos módon és a harcok eleinte kétségbeejtően kaotikusnak tűnnek, de némi gyakorlatozás után rájövünk, hogy a vad klikkelgetéssel járó cséphadarás mellett az intenzív egérrángatás a legjobb megoldás, azzal ugyanis Razielt villámgyors jobbra-balra csúszkálásra, vagyis a döfések előli kitérésre bírhatjuk. A kényelmetlen ráhangolódás után egész kellemes bunyózásokban lesz részünk, de persze kombók megint nem nagyon vannak és mivel a temérdek ellen újratermelődik, ismét hamar ráun az ember és inkább elfut mellettük, vagy átcsusszan a nyugisabb szellemvilágba. Sebaj, legalább a kamera sokat javult, azzal szinte nem is volt problémám, végre nem nekem kellett állandóan manuálisan beforgatni.

“A lelked az enyééém!”
Az alap lélekszipkázás mellett a létsíkváltás szintén maradt és most már olyan látvánnyal jár, hogy bizonyos helyszíneken csak amiatt is érdemes szórakozni vele, no nem mintha a játékmenet nem kényszerítené rá a kedves játékosra épp elég sűrűn.
A Soul Reaver ezúttal meglehetősen domináns szerepet kap a történetben, ez pedig annyiban érinti a játékmenetet, hogy egyik “kovácsműhelytől” a másikig fogunk rohangálni, míg fel nem ruházzuk a különböző természeti erőkkel (sötétség, fény, tűz stb.) kedvenc karra integrált kardunkat. Természetesen az erők megszerzése nem úgy megy, hogy besétálunk a megfelelő szentélybe, aztán csókolom, hanem gyönyörű és komplex helyszínek fejtörőin és őrzőin kell keresztülverekednünk magunkat. És hogy egyáltalán miért van szükség ezekre az erőkre? A komolyabb helyszínekre vezető ajtók csak a megfelelő “lángon” lobogó Soul Reaverünk bedugdosásával nyílnak meg; emellett egyéb funkciókat is ellátnak, a sötétséggel pl. megvakíthatjuk az egyes termeket szemmel tartó… szemeket.

Összegzés
Sokak kedvence a sorozatnak ez a része és nem véletlenül: továbbra is magával ragadó történet, gyönyörű grafika nagyszerű arcmimikával (még a szellős arcszerkezetű Raziel esetében is!*), emellé jön a szokásos tizes skálán 11-re teljesítő szinkron a korábbi szinkronszínészek megtartásával és a kiváló aláfestő dallamok. A főmenüben szóló, keleties hangzású Soul Reaver 2 themet komolyan ajánlom mindenki figyelmébe, ez olyannyira jól sikerült, hogy a történetet lezáró Defiance-ben is megtartották és egy némileg átdolgozott verzióját használták.
A szokásos erősségeket a szokásos hülyeségek húzzák le kicsit: az állandó (és egy idő után a játékosra kényszerített) harcok miatt ismétlődő játékmenet, zokni ellenfelek, kissé primitív harcrendszer, billentyűzetről fura irányítás. Utóbbi nagyon szubjektív, nekem hamar sikerült megszokni és különösebb problémám sincs vele. A történet olyannyira elemi része a játéknak, hogy számos élvezetes átvezető videóban és hosszú-hosszú párbeszédekben lesz részünk, amit én borzasztóan értékeltem, de a játékot nem kedvelők ezt is negatívumnak szokták felróni; egyesek szerint a fél órás mozizásokat néha megszakítja pár perc játék, de ez persze így nagyon erős túlzás.
Mit is mondhatnék? Alighanem átjött a soraimból, hogy borzasztóan szeretem a Soul Reaver második részét is és meglehetősen elfogult vagyok. Aki az előzőt kedvelte, odáig lesz érte, aki az előzőt nem ismeri, annak pedig talán erős ingerenciája lesz megismerkedni az előzményekkel.

*Lezárásnak Anonymous logikus magyarázatát szeretném mellékelni arra nézve, hogy mégis hogy a fenébe képes Raziel oly’ szépen szólani, ha egyszer továbbra sincs álla és a hasbeszélős elméletet elvetjük:

“According to Amy Hennig, he just has really strong throat muscles.”

Képek (nem csináltam túl sokat, sry…):

Mint látható, Raziel karcsúbb és kékebb, mint valaha, az utolsó kép pedig egy easter egg a játék egyetlen (és végül kihagyott) női vámpírjáról, aki a semmiben lebegve megtekinthető némi kamerabeakasztós trükközéssel. Részletek és számos más érdekesség a The Lost Worlds nevű fanoldalon.

Soul Reaver 2 végigjátszás (magyar)