22
jún
08

Bokura ga Ita

undefined
Mivel az utóbbi időben szinte csak gámákról írtam, a Soul Reaver Defiance bejegyzés előtt épp ideje kicsit visszakanyarodni az animékhez, főleg hogy ChME tanácsát megfogadva nekiültem a Bokura ga Ita (We Were There) című remek sorozatnak, amit most megpróbálok jól rátukmálni mindenkire.
Klasszikus shoujo mangás történet: Takahashi Nanami (Nana-chan) megkezdi középiskolás éveit és véletlenül éppen a szívtipró Yano Motoharuval egy osztályba kerül. A srác mágnesként vonzza a lányokat, egyedül Nanami nincs hanyattesve tőle, mi több, a komolytalansága és csipkelődő stílusa miatt eleinte kifejezetten ellenszenvesnek tartja. Ahogy telnek a napok és egyre többet beszélgetnek, Nanami lassan ráébred, hogy talán mégsem utálja annyira. Yano gondtalan mosolya egészen a hatalmába keríti, könnyed természete, talpraesettsége miatt csodálni kezdi, hiszen ő maga félénk, izgulós és kicsit ügyetlenke, vagyis mindenben épp az ellentéte. A fiú egészen elvarázsolja és egy pillanatra annyira megfeledkezik magáról, hogy kiszalad a száján egy szerelmi vallomás. Meglepő fordulat: Yano ugyan kedvező választ nem ad, de nem is utasítja el, egyszerűen csak közli vele, hogy nem tudja, mit érez iránta. Némi köztes kínlódás után persze jön az iskolai fesztivál a szerelmesek éjszakájával, Yanonak pedig esze ágában sincs elszalasztania az alkalmat: szerelmet vall az addigra már kicsit reményvesztett Nanaminak, ezzel pedig eljutottunk a lényeghez, az anime ugyanis csak és kizárólag kettejük kapcsolatáról szól.
undefined
Kapcsolatuk közel sem felhőtlen, mivel Yano meglehetősen féltékeny és titkolózó típus, ennek ellenére Nanától elvárja, hogy mindent osszon meg vele, emellett megígérteti vele, hogy mindig mellette marad és SOHA nem csalja meg. Kiderül ugyanis, hogy Yano élete szerelme, a nála pár évvel idősebb, szintén Nana nevű lány egy veszekedés után hasonló ígéretet tett, ám nem sokkal később, a történet kezdetét megelőző nyáron autóbalesetben meghalt. Nem ő volt az egyetlen áldozat; az autót a volt barátja vezette… Nana után a félárva húga maradt emlékeztetőként, aki látszólag tiszta szívéből gyűlöli Yanot, amiért még egy gyertyát sem volt képes gyújtani a halott nővére emlékére.
Vannak ennél jóval hétköznapibb problémáik is: teljesen másképp gondolkodnak bizonyos dolgokról, így pl. a szex Yanonak természetes lenne, ám Nana hallani sem akar róla (még jó, csak 15 évesek…). A srác szerencsére így is kitart mellette, Nana-chan bizalmatlanságát azonban jóval nehezebben viseli és mivel sűrűn félreértik egymást, a lány nem egyszer veszik össze vele több napra, olykor pedig a szakítás gondolata is felmerül benne. További bonyolító tényezőként Nanát az iskola féltékeny lány tagjai kezdetben leplepezetlenül utálják és szapulják, mert nem tudják elfogadni, hogy a népszerű Yano valami iskola szépe helyett őt választotta. Aztán ott van a jófiú és segítőkész Takeuchi-kun (abszolút kedvenc karakterem), Yano legjobb barátja, aki idővel szintén problémaforrássá válik, akárcsak a halott Nana húga, a zárkózottsága és csípős megjegyzései miatt nem túl népszerű Yuri…
undefined
A grafika shoujo mangás gyökereinek megfelelően igen minimalista, a hátterek elnagyoltak és a szereplőknek is gyakran lemarad a fél szeme, de összességében szerintem nem mondható csúnyának; ha kifejezetten szépnek nem is, de kellemesnek találtam. Néha kicsit eltúlozták a karakterek fülméreteit, de egyébként ők is rendben voltak. A zene elég jellegtelen (bár az egyik állandóan visszatérő dallam egész fübemászó) és andalítóan lassú, utóbbi pedig hatványozottan igaz magára az animére is. Ha valaki nem bírja a pörgés hiányát és a sok érzelmeskedést, ne is erőltesse, mert a Bokura ga Itát a hosszúra nyúló meghitt pillanatok és párbeszédek jellemzik (ezekből nem egy a Honey and Clovert juttatta eszembe, ami +pont). A szinkronszínészek többsége pályakezdő, ez talán Nana hangján érezhető leginkább, de nem különösebben zavaró, még kölcsönöz is a karakternek egy adag szerepén felüli naivitást.
A végére hagytam egy mindent eldöntő érvet: a Triad subolta, ők meg szutyokra nem fecsérlik az energiájukat! ; )
Képek:

Amint a mellékelt ábrák mutatják, a sok drámázás ellenére nem egy véresen komoly darab ez sem.
És végül ráadásnak egy erősen QUALITY momentum:
undefined
Most már legalább mindenki tudni fogja, miből van ez a 4chanos reaction kép, hehe.

Reklámok

5 Responses to “Bokura ga Ita”


  1. 1 izriot
    június 23, 2008 - 2:50 du.

    Az ilyen lovestorykat nagyon szeretem. Egyszer olvastam egy mangát, az arról szólt, hogy a csajszi véletlenül egy albérletbe költözik a suli legsármosabb gyerekével, aztán megy a lamúr, na azt is nagyon csíptem, hasonló volt ehhez. Ha lesz időm tuti belenézek a cuccba.

  2. 2 siklara
    június 25, 2008 - 7:58 du.

    Izri bácsi, te mindig meg tudsz lepni. Btw, még emlékszel, mi volt annak a mangának a címe? :p

  3. 3 izriot
    június 26, 2008 - 3:02 du.

    Tyű, az egy nagy büdös passz : ) Majd ha végre valahára hazaérek az én kis gépecskémhez, akkor utánanézek. Addig olvasd az Aishiteruze Babyt, baromira aranyos manga, egyik kedvencem.

  4. június 30, 2008 - 2:27 du.

    Szia Siklara!

    A fent említett manga, ha minden igaz, a Good Morning Call c. kiváló shoujo alkotás. A Mangazinon fenn van végig magyarul is. A blog meg jó.

    Surci

  5. 5 siklara
    július 2, 2008 - 4:37 de.

    Szia Surci, köszönöm szépen! : )


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


Oldalak


%d blogger ezt kedveli: