10
nov
13

Phoenix Wright: Ace Attorney – Dual Destinies

null
Izzadságszag és szúrós tekintetek, üvöltözés és asztalcsapkodás, nagy piros szavak és sebességvonalak, meg egymásra szegezett, vádaskodással csőre töltött mutatóujjak, mert Phoenix Wrighttal senki nem szórakozhat, úgyis van rá bizonyítéka, hogy a tanú hazudik! Az öt részesre duzzadt Ace Attorney sorozat hála az égnek továbbra is erről szól, a Dual Destinies azonban elsőként látott napvilágot a 3DS-en és pompázik 3D-ben. Némi könnybe-lábadt szemű nosztalgiázás után tesztünkben utánajárunk, hogy ez vajon ártott-e a 2D-s spriteokkal szívünkbe férkőzött sorozat nívójának, és ha igen, akkor miért nem.

De egyáltalán kinek jut eszébe bírósági tárgyalásokról szóló ügyvédes kalandjátékot készíteni? Mégis, 2001-ben megjelent egy (természetesen japán) játék, amiben két nagy rivális, egy tüsihajú védőügyvéd és egy arisztokratikusan hűvös modorú ügyész folyamatosan az asztalt csapkodva, egymásra mutogatva csap össze egy tárgyalóteremben, miközben rengeteget ordibálja, hogy OBJECTION! Néhány éve az interneten fellelhető yaoi fanartok jelentős hányada még róluk készült, rajongói körökben a „canon gay” kifejezést velük társították a leggyakrabban, a 4chanra és a hasonszőrű oldalakra pedig kiirthatatlan mém formájában vették be magukat, magyarán az is hallott róluk, aki nem akart.

null

A pályakezdő védőügyvéd Phoenix Wright három részen át harcolt az igazság védelmében és nyerte sorra a kilátástalan ügyeket, majd átadta a stafétabotot Apollo Justice nevű utódjának, időközben pedig megjelent két kiváló spin-off játék is Phoenix nagy riválisa, az ügyész Miles Edgeworth főszereplésével. Tesztalanyunk, a Dual Destinies egy évvel az Apollo Justice: Ace Attorney eseményei után játszódik, az ügyvédi jelvényét visszaszerző, hobólétből kilábaló Phoenix pedig elvileg főszereplőként tér vissza, ám sokszor csak háttérbe húzódó mentorként van jelen a történetben. A meglepően hosszú, 25 órás játékidő jelentős részében két szárnysegédjét, a továbbra is az ügyvédi irodájában dolgozó Apollót, illetve a zöldfülű, frissen felvett Athena Cykest irányíthatjuk. Ők főnökükhöz hasonlóan a komplikált ügyeket részesítik előnyben, munkájukat azonban megnehezíti, hogy sötét idők járnak a jog világában és mindennapossá vált az igazság figyelmen kívül hagyása, vagy az olyan tisztességtelen eszközök alkalmazása, mint a bizonyítékhamisítás.

null

A játékmenet alapjaiban mit sem változott. Minden ügy két részből áll: először hozzánk fordul a vádlott, akinek ártatlanságát bizonyítandó a lelkes fiatalok nekiállnak nyomozni és bizonyítékokat gyűjteni a tett helyszínének felkeresésével, valamint az érintettek kifaggatásával. Ezt követi a tárgyalás napja, amikor learathatjuk kutatómunkánk gyümölcsét és szadista hajlamainkat kiélve megtörhetjük a megfelelő bizonyíték megfelelő időben történő meglengetésével a mindig hazudó szemtanúkat. Persze ez nem olyan egyszerű, hiszen némi fejtörést igényel a tanúvallomásban megbúvó ellentmondást kiszúrni, ráadásul az ügyész sem rest akadékoskodni. A két fél között dúló ádáz szócsata eldurvulását a képernyőt kitöltő nagy piros szavak felvillanása, a hangszóróból harsogó „OBJECTION!” és „HOLD IT!” kiáltások, heves mimikával kísért érzelemkitörések, valamint az adrenalinpumpáló zene jelzik. Ha nyert ügyünk van, a kamera rázoomol a megsemmisítő érvet kiabáló Phoenix/Apollo arcára, a momentum intenzitását pedig a háttérben cikázó sebességvonalak is megerősítik, majd a bíró kinyilvánítja ügyfelünk ártatlanságát.

null

Az új gépre költözés és vadonatúj 3D-s grafika gyakorlati előnyei a nyomozás során mutatkoznak meg leginkább, a tett helyszíneit ugyanis a látószög váltogatásával már-már térben bejárhatjuk, a tárgyakat pedig alaposan szemügyre vehetjük és esetenként forgathatjuk is. A tárgyalóteremben egy-egy váratlan fordulat alkalmával nem csak a tömeg morajlását halljuk, hanem a kamera végigpásztázza a helyiséget, megmutatva, hogy Phoenix és a többiek már nem csupán derékig megrajzolt 2D-s kartonfigurák, hanem van térbeli kiterjedésük és (*dobpergés*) lábuk is. Átvezetőkként a Bones stúdió által készített minőségi animebetétek szolgálnak, amik csutkára feltolt 3D csúszkával igen pazar látványt nyújtanak. Az egészben mégis az a legjobb, hogy a Dual Destinies megújult külseje egyáltalán nem üt el az előző részekétől, hanem az erős kontúrokkal és a régi jellegzetességekhez való ragaszkodással tökéletesen átemelte azok minden báját, miközben kaptunk egy sokkal szebb, technikai szempontból előremutató folytatást.

null

Az M besorolás ellenére a játékban továbbra is egyetlen fegyvert használhatunk, a mutatóujjunkat. Persze nem szép dolog ujjal mutogatni másokra, ezért ha bizonyíték nélkül tesszük, a bíró megbüntet, ha pedig túl sokat hibázunk, az ügyben idő előtt döntést hoznak és védencünket elítélik. A Dual Destinies valamivel könnyebb a korábbi részeknél, mert nem csak olyan új kényelmi funkciók kaptak helyet, mint a szövegek megjelenésének vad gombnyomkodással való felgyorsítása, vagy a korábban elhangzott párbeszédek visszaolvasásának lehetősége, hanem a tárgyalás közben még tippeket is kérhetünk. Elakadni sem igazán lehet, mert Apollo jegyzetfüzetében megtaláljuk a teendőink listáját. Az első fejezet kifejezetten szájbarágósan hangolja rá a sorozattal most ismerkedő játékosokat a tudnivalókra, az Ace Attorney-veteránok számára viszont kicsit fárasztó lehet, hogy a döntő pillanatokban szinte a szájukba adják a helyes választ. Ha mégis túl sok marhaságot hordunk össze és elvesztjük az ügyet, nem kell az utolsó mentéstől folytatnunk, hanem a játék automatikusan a legutolsó, végzetes baki elé tesz vissza minket.

null

Védőügyvédi arzenálunk Athena érkezésével újabb különleges képességgel bővül: az analitikus pszichológiában jártas lány kifinomult hallására támaszkodva bárki hanghordozásából fel tudja mérni érzelmi állapotát, és a nyakában lógó kütyü segítségével a tanúvallomások során elemezni is tudja az elhangzott mondatok mögött lappangó főbb érzelmeket. Ilyenkor új minijátékként rászabadulunk a „mood matrix” nevű képernyőre és ki kell szúrnunk, hol mondanak ellent a tanú szájából elhangzottak az érzelmeivel, hogy további infót szedhessünk ki belőlük, vagy leleplezhessük a hazugságaikat. Példának okáért ha valaki épp egy szörnyű gyilkosságról számol be és közben örömet érez, az elég gyanús.
Az ítélethirdetés előtt az irányított karakter fejben még egyszer végiggondolja az üggyel kapcsolatos tényeket és ha jól válaszolunk a gondolatmenet felépítése közben felmerülő kérdésekre, helyes végkövetkeztetésre jutunk. Ez utóbbi minijátékkal már találkozhattunk az Ace Attorney Investigations: Miles Edgeworth című spinoffban és folytatásában, ahol Edgeworth egészen hasonlóan logikázta ki a helyes választ.

null

Athena sci-fibe illő szuperképessége és a némi gondolkodást követő megvilágosodás teljesen jól illeszkedik a sorozat eddigi vadhajtásainak sorába, főleg úgy, hogy a korábbi részekből Apollo hazugságot érzékelő varázskarkötője is visszatér, Phoenix pedig továbbra is feltörésre váró bazi lakatokat lát, ha valaki titkolózik vele szemben. Más kérdés, hogy a legtöbb esetben nem kell sok ész vagy csodakütyü ahhoz, hogy rájöjjünk, ki az elkövető, csak bebizonyítani nehéz. Vajon ki követhette el a robbantásos merényletet, a 16 éves középiskolás lány, vagy a Ted Donate nevű bombaszakértő?? (Bár a mai kamaszok már sok mindenre képesek…)

null

Phoenix és kis csapata a könnyítésekkel és szokatlan eszközökkel együtt is fog eleget izzadni némelyik gyilkosság szálainak kibogozása közben, hiszen a történetírók a szokott módon kitettek magukért és kellően izgalmas rejtélyekkel szembesítették őket. A legfurcsább eset a japán folklórt és természetfölötti jelenségeket sem mellőző gyilkossági ügy, amelyben az egyik lehetséges gyanúsított egy japán falucska babonás lakosságát rettegésben tartó rosszindulatú démon. A szürreális, vagy épp teljesen egyértelműen fiktív elemek még mindig tökéletesen megférnek a valóságosabbakkal, és az új szereplők is legalább annyira eredetiek és flúgosak, mint a visszatérő figurák. A szokottnál kicsit komolyabb hangvételt leginkább a megrögzött agglegény Phoenix karakterének változása jelzi, az egykoron sokat stresszelő blöffmester ugyanis régi önmagához képest jóval nyugodtabb és felelősségteljesebb benyomást kelt. Amint az a bevezető fejezetből teljesen egyértelművé válik, a történet második felében Apollo és Athena is jócskán szolgáltatnak drámai fordulatokat, főleg a titokzatos pánikrohamokat kapó új főszereplőnő.

null

Athena Cykes a 18 évesen már ügyvédi diplomát szerzett, rengeteg nyelven beszélő, fél világot bejárt, pszichológiában jártas, baromi lelkes, de kicsit ügyetlen, szemrevaló zsenipalánta figuráját hozza. Nem különösebben eredeti karakter és bár sem ő, sem az időközben határozottabban elviselhetőbbé vált Apollo nem Phoenix, a játék élvezhetőségéből semmit nem von le, ha éppen a két pályakezdő valamelyikét személyesítjük meg. Ádáz ellenfelük végig a sitten ülő (!) ügyész, Simon Blackquill lesz, aki angolos neve és modoros beszéde ellenére leginkább pszichopata szamurájként jellemezhető, néha letépi a láncait, hadonászik a katanájával, vagy a vadászsólyma tollait köpködi Apollóra. A manipulatív és mindenkit befenyítő rosszfiú a válságba jutott jogi rendszer visszásságait hivatott megtestesíteni és vele szemben még hőseink különleges képességei sem működnek, de mivel kimondottan szórakoztató pasas és majdnem annyira tökös, mint Godot, még azt is elnézzük neki, hogy nem Edgeworth.

null

Száz szónak is egy a vége, az új Ace Attorney rész pont azt nyújtja, amit joggal elvárhatunk tőle: az agytekervényeinket megmozgató rejtélyes bűntényeket, jópofa minijátékokat, beszédes nevű és vicces hajú idétlen szereplőket, gyermeteg humort, váratlan fordulatokat, tárgyalóteremben elszabaduló indulatokat, mutatóujjal hadonászást, NAGY PIROS SZAVAKAT és sok ordítozást. Akinek nem voltak már elvonási tünetei, az vagy hazudik, vagy nem játszott még Ace Attorney játékkal.

null

Ami tetszett:
– Phoenix Wright visszatért!
– a régi részek grafikáját idéző csinos 3D-s külső
– játékosbarát újítások
– látványos animebetétek és fülbemászó zene
– érdekes ügyek jó fejtörőkkel
– sok izgalommal és humorral fűszerezett, hamisítatlan Ace Attorney hangulat
– az eddigi leghosszabb AA rész bónusz letölthető DLC-kkel

Ami nem tetszett:
– néha túl könnyű
– Hol van Gumshoe?!

8/10

Advertisements

0 Responses to “Phoenix Wright: Ace Attorney – Dual Destinies”



  1. Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


Oldalak


%d blogger ezt kedveli: