21
aug
11

Yondemasuyo, Azazel-san

nullMég mielőtt leléptem a Balcsira, bele akartam kukkantani ebbe az idétlenségbe, amit Mufurc már jó ideje ajánlgat, erre nem ledaráltam végig?
Akutabe magánnyomozó irodájában dolgozik segédként az egyetemista Sakuma, munkája pedig sosem unalmas, főnöke ugyanis valójában egy démon detektív, aki jártas az okkult tudományokban és varázskörök segítségével démonokat idéz meg, hogy azok képességeit használva oldja meg a rá bízott kényes ügyeket. A démonokat szerződés kötelezi Akutabe szolgálatára, a címszereplő Azazellel azonban az első epizódban szerződést bont, csak hogy a démonidézésben még kezdő Sakuma nyakába varhassa a szexuális zaklatásra specializálódott perverz pokolfajzatot. Sakuma mindössze 3 hónapnyi munkaviszony után a dolgok sűrűjében találja magát és kénytelen a sorra felbukkanó, hülyénél hülyébb démonok terrorját elviselve kivenni a részét a nyomozómunkából. Még szerencse, hogy Akutabe korlátozó varázslatának köszönhetően a démonok nem pokolbéli alakjukban, hanem cuki és röhejes kis plüssállatszerű lényekként materializálódnak a mi világunkban, ezért bármikor hülyére verhetőek, ha nem bírnak magukkal, de ettől még rendkívül veszélyesek.
nullA kutyaszerű, szatír alakban szaladgáló Azazel képessége a Bujaság, amivel felerősíti a szexuális vágyakat, illetve képes bárkit szuperszexivé, visszataszítóvá, vagy éppen impotenssé tenni. Rendszerint eltolja vagy idióta módon oldja meg a rá bízott feladatokat, így sok haszna igazából nincs, ráadásul legkedvesebb időtöltése Sakumát zaklatni és kiröhögni.
Beelzebub Azazel gyerekkori barátja és riválisa, egy arisztokrata családból származó elit démon, aki ugyan pingvinszerű madártestben jelenik meg, igazából egy légydémon, és mint ilyen, szart eszik. Az ő képessége a Kitárulkozás, ami vagy arra kényszeríti az áldozatot, hogy bántóan őszinte módon akár legféltettebb titkait is kifecsegje… vagy hogy beszarjon. Képes emberi alakot is felvéve szőke hercegként biztosítani némi fanservicet a női nézők számára.
Salamander egy vörös gyíkszerű ágyékkötős hüllő katanával a derekán. Rettentően agresszív, szereti hangoztatni a nők alsóbbrendűségét, és állandóan leköp mindenkit. Képessége a Forradalom, ami elhitet az emberekkel olyan dolgokat, amiket csak úgy mondanak, de maguk sem hisznek el.
A sellődémon Undine egy mazochista vénlány, aki állandóan viszonzatlanul szerelmes és képes felvenni szerelme alakját. Mivel Akutabéba első látásra belehabarodik, az anime jelentős részében emberi alakban rontja a levegőt. Képessége a Féltékenység, így ha valakire féltékeny, az illetőt képes bármilyen módon elváltoztatni, de egyszer egy egész iskolát is földi pokollá tesz, amikor átmenetileg belezúg egy ott tanító Ichigo-hasonmás tanárba. Ha boldog, az átkai semmissé válnak.
nullMoloch egy bociszemű bikadémon, aki külsőre az egyik legcukibb, leggyámoltalanabb figura, de állítólag a legerőszakosabb démon az egész pokolban, és hatalmas ereje miatt a többi démon fél tőle. Képessége az Erőszak, az azonban már nem derül ki, ez pontosan mit csinál az áldozataival, mert szegény jószág szerepe nem túl hosszú.
Gusion egy szárnyas majmóca, aki egy jellemben Azazelre hasonlító gonosz és perverz kissrácot szolgál. Az ő képessége a Feledés, mivel a kis rohadék emlékeket zabál, főleg kedves emlékeket, amiket aztán az áldozat így teljesen elfelejt.
Ahol vannak démonok, ott vannak angyalok is, és a mennyország képmutató küldöttei semmivel nem jobbak a pokol a lakóinál (Isten meg egocentrikus és szörnyű a humora), nekem azonban az emberi szereplők lettek a kedvenceim, akik csak ránézésre normálisak, hiszen aki látja a démonokat, az erkölcsileg semmiképp nem lehet százas.
A jól öltözött és elképesztően badass Akutabe nagyon érti a dolgát és kedvére idéz meg démonokat, amikkel borzalmasan bánik, ha pedig felidegesítik, különös kegyetlenséggel kínozza meg őket és az átkaikra is immunis, így aztán valamennyi pokolfajzat halálosan retteg tőle. Sakuma mentora, a lánnyal viszonylag rendes és csak szükség esetén zsarolná meg kínos fotókkal.
A démonok legnagyobb iszonyatára a visszafogott és kedves egyetemista lány kiváló tanítványnak bizonyul és idővel egyre inkább elkezd hasonlítani a főnökére, bár ha iszik, magától is agresszív és szadista lesz. Akárcsak a legtöbb diák, Sakuma is hajlamos az alkoholizmusra, állandóan pénzszűkében van, és a vizsgaidőszakban bármit megtesz jegyzetek szerzése érdekében, akár még egy rakás otaku beteg vágyait kiszolgálva magical girl cosplayt is vállal, később pedig elkíséri őket a Comiketre, hogy betegre keresse magát.
nullRitkán látni ennyire beteg és agyament animét, igazából nem is nagyon tudom mihez hasonlítani, talán a Dai Mahou Tougera vagy a Dokuro-chanra emlékeztet leginkább az általam látottak közül. Véres, morbid, perverz, gusztustalan, határozottan csak az idióta és szókimondó humort értékelő felnőtt közönségnek ajánlható, elképesztően vicces sorozat. A Production I. G-féle animáció a tartalomnak megfelelően eszetlen és egyben nagyon minőségi, a szinkronstáb legtöbb tagjától pedig eldobtam az agyam. Akutabe hangját legutóbb a KimiTodoban hallottam, ugyanez a fickó volt Kazehaya (!!), de ő Olaszország a Hetaliában vagy Rock a Black Lagoonban, Beelzebub seiyuuját is féltucat animéből ismerem (Itoshiki Nozomu aka Zetsubou sensei, Takemoto-kun a Méz és Lóheréből, Riku az Arakawából stb.), a Sakuma hangját adó seiyuut korábban Minami Harukaként hallottam, és Azazel (Vash!!), Undine, Salamander (Hijikata a Gintamából!) és az egyik angyal (Shuu-chan a Méz és Lóheréből!) hangját is régóta nagyon szeretem.
A Kubo Yasuhisa még futó mangájából készült idei sorozat sajnos csak 13 részes és az epizódok hossza mindössze 12 perc, így az egész agyrohasztó kúra egy este alatt lezavarható, viszont aki belevág, annak a [FFFpeeps] fordítócsapatot ajánlom, mert a többiek elég csapnivaló munkát végeztek.

Képek (nehéz volt visszafogni magam, hogy ne tegyek ide egy tonnát)

Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket

Ha ez nem lenne elég, tavaly már készült két részes Yondemasuyo Azazel-san OVA is, aminek történései a sorozat egyes részei közé simán beilleszthetőek és hasonlóan elborultak.
Az első részben betekintést nyerhetünk a pokol bugyraiba és láthatjuk Azazel és Moloch valódi alakját, valamint megtudhatjuk, milyen veszélyes dolog démonidézőnek lenni. A kezdő Sakuma mentora bíztatására gyakorolja a varázsigék felolvasását és a varázskörök rajzolását, második próbálkozása azonban nagyon nem úgy sül el, ahogy tervezte, és véletlenül a rettenetes Molochot hívja elő a pokolból. Nagy szerencséjére (és a démonok szerencsétlenségére) Akutabe a legjobbkor bukkan fel, hogy megmentse a szadista hajlamaikat rajta kiélő Azazel és Moloch szemétkedésétől.
A második részben Akutabe elutazik, előtte azonban rábíz egy ügyet Sakumára és Azazelre. A dolgok ezúttal sem a várt módon alakulnak, egy host clubban dolgozó alakot kell rávenniük, hogy szakítson a barátnőjével, de a szőke fickó buta, mint a föld, ráadásul látja a démonokat! Azazel ezt kihasználva elkezdi manipulálni a szőke dzsigolót és Sakumát cserben hagyva szerződést köt vele, ezért a lány végső kétségbeesésében kénytelen az arrogáns Beelzebubhoz fordulni segítségért.

Képek:

Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket

Advertisements

9 Responses to “Yondemasuyo, Azazel-san”


  1. augusztus 23, 2011 - 7:51 de.

    EZ az első pár sor alapján kísértetiesen hasonlít a Nougami Neuro-ra. : O

    • 2 siklara
      augusztus 23, 2011 - 11:30 de.

      Nem igazán ismerem a Nougami Neurót, de abban a démon detektív tényleg egy démon, Akutabe viszont (elvileg) ember. Az egyetemista lány partner stimmel, meg végülis a démonos detektívesdi is, úgyhogy tényleg van hasonlóság. 🙂

      • augusztus 24, 2011 - 10:53 de.

        Én is csak néhány részt láttam belőle. Nézz bele, hátha megtetszik. Bár állítólag az anime szokás szerint el lett cseszve mert elég rendesen elkanyarodtak a mangától.. Mondjuk ez a Shounen Jump-os cuccoknál elég gyakori eset.

  2. augusztus 24, 2011 - 9:19 de.

    “…talán a Dai Mahou Tougera vagy a Dokuro-chanra emlékeztet…”

    Az utóbbi címhez való hasonlítás kíváncsivá tett (azon kevesek közé tartozom akinek tetszett), így ha hozza annak a wtf-faktorát akkor egyszer sort kerítek majd erre, mostanában úgyse nagyon volt kedvemre való vígjáték (Nichijou az lett volna ha nem lenne olyan dicsőségesen pocsék). Plusz a Production I.G. neve se hangzik rosszul a műfajban a Cromartie óta. 🙂

    • 5 siklara
      augusztus 24, 2011 - 1:48 du.

      Annyira talán nem brutális, mint a Dokuro-chan, de azért kellően elborult és random, meg vérnek és toilet humournak sincs híján. A FFFpeps honlapján van DDL is., mindenképp az ő feliratukkal nézd, a részek pillanatok alatt lent vannak és jó rövidek, csak nehogy úgy járj, mint én, hogy megnézed az elsőt és nem fogsz tudni leállni. 😀

  3. augusztus 25, 2011 - 3:13 du.

    Ezt Mufurc nekem is ajánlotta, bár nem igazán az esetem ez a stílus, viszont a másik ajánlásába feltétlen belekukkantok majd: Tiger & Bunny. Úgyis nemsokára vége. 😀

  4. augusztus 26, 2011 - 10:51 de.

    Megnéztem az első két részt és kimondottan kellemes csalódásnak tűnik, nagyon jól hozza azt a random humort amit bírok az anime vígjátékokban. Ha az azonnali továbbnézésre nem is bírt rá de mindenképp nézni fogom, már csak azért is mert a két rész alatt többször húzódott mosolyra a szám mint a Nichi 13 része alatt. Kicsit korai még ugyan de köszönet az ismertetőért, magamtól biztos nem találtam volna rá az animére. 🙂

    • 9 siklara
      augusztus 26, 2011 - 11:39 de.

      Örürök, hogy eddig tetszik, és köszönd Mufurcnak, mert nélküle én sem találtam volna rá. 🙂 Kár, hogy a mangát nem fordítja senki, abba is belenéznék.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


Oldalak


%d blogger ezt kedveli: