15
jún
11

Nyári visszatalálás a konzolokhoz

null

Míg másnak épp csömöre van, én megint nem tudom, melyikhez kapjak a sok játékom közül, amivel még nem is játszottam, ezért megpróbáltam eldönteni, mi legyen műsoron, amíg nem jön ki a 1.3-as The Witcher 2 patch.

Mivel a TW2 miatt hagytam félbe a Mass Effect 2-t, gondoltam, ahhoz kéne visszamenni, aztán megláttam, hány DLC van hozzá, és el is ment a kedvem (köszönöm, DLCware stúdió). Kijött a Duke Nukem Forever, így muszáj volt belenézni abba is, de hamar rájöttem, hogy nem különösebben érdekel, legfeljebb majd egyszer végigmegyek rajta, ha épp nem lesz jobb dolgom. Az Assassin’s Creed jó ideje foglalja a gépemen a helyet, úgyhogy megint végigvittem a tutorialt és konstatáltam, hogy még mindig nem jött meg a kedvem hozzá. Aztán rájöttem, mi a baj…

Elkezdtek hiányozni a konzoljaim. Elsőként a Gamecubeot poroltam le kicsit és elkezdtem a Wind Wakert, ami meglepően abbahagyhatatlan, úgyhogy tegnap éjjel kicsit sokáig a tévé előtt felejtettem magam és most elég kialvatlan vagyok.

null

Eközben furdalt a lelkiismeret, hogy szegény PS2-met egészen a sorsára hagytam öcséim karmaiban, pedig nyári éjszakákon nincs is jobb, mint csak PS2-re megjelent furcsa japán túlélőhorrorokat játszani. A masina visszaszerzése előtt azonban gondoltam egyet és megint megnéztem, mi újság a PS2 emulátor fronton, mert miért ne?

A jelenlegi legjobb PS2 emulátor a PCSX2, de sajna épp azokat a játékokat nem igazán bírja el, amiket szívesen toltam volna PC-n felhúzott felbontással. Az alábbiakkal már kísérleteztem pár hónapja:

DMC1 – teljesen játszható és bugmentes, csak kicsit lassú

Silent Hill Origins – bugos grafika, a kórház liftje után játszhatatlan

Final Fantasy XII – ez hibátlan volt : )

Ma ezt próbáltam ki:

Haunted Ground (Demento)

null

Csak arra voltam kiváncsi, vajon egyáltalán játszható-e emulátorral, aztán egyszerű próbálgatás helyett sikerült belefeledkeznem, mert ez valami egészen durván… durva. Leírom, mit láttam eddig.

Minden egy véres-retkes pincehelyiségben kezdődik, ahol az állatketrecbe zárt, eszméletlen és egy szál fehér lepedőt viselő árja főhősnőt egy értelmi fogyatékos hústorony bámulja, amíg össze nem csinálja magát a kinti villámlástól és hanyatt-homlok el nem menekül. Ezután a szőkeség magához tér és kiderül, hogy a ketrece marhára nincs bezárva, ezért kimászik, hogy elinduljon kideríteni, hol van. Még mindig tart a cutscene, most már a lány hatalmas melleit és egyéb testrészeit éppen csak takaró lepedő lebbenéseit figyelhetjük, majd előugrik a semmiből egy fehér kutya és jól fellöki a bizonytalanul botladozó csajszit, aki utána végre kitalál a kertbe.

Itt megkaptam az irányítást és elégedetten láttam, hogy a színek fakóságát és az árnyékok hiányát leszámítva egész kultúráltan néz ki a PC-s Haunting Ground. A kert körbefutkosása a lány melleinek folyamatos jojózásától eltekintve eseménytelen volt, ezért inkább felvergődtem a kastély egy emeleti szobájába, ahol egy komplett őrült és faliportrékhoz beszélő szobalány közölte Fionával (mert közben kiderült, ez a neve), hogy az ágyon talál némi ruhát. Miközben Fiona magára öltötte a JRPG cosplayt, nekem játékosnak egyértelműen tudtomra adták, hogy valami beteg állat egész idő alatt kukkolta az előbb említett falfestményen keresztül. Nem sokkal később az ódon kastély egy folyosóján újból összefutottam a buta képű hústoronnyal, aki ezúttal eszelősen lihegve egy játékbabát szorongatott, de Fionát meglátva hamar rájött, hogy egy életnagyságú babát markolászni mégiscsak jobb lenne. Az izgalmakat fokozandó a PS2 kontroller a filmrészlet végén kis túlzással szétesett a kezemben, de azért sikerült valahogy elmenekülni és egy ágy alá bújva megvárni, amíg tiszta lett a levegő. Kb. 10 perc múlva egy kulcs felvétele előtt újabb bizarr átvezető mozi következett: egy erkélyről érkező férfihang közölte Fionával, hogy úgy nézze meg a mögötte ülő, róla mintázott terhes nőalakot, hogy az a jövője, mivel hamarosan az övé lesz muhahaha.

Photobucket

Nagyjából eddigre vált nyilvánvalóvá, hogy ebben a kastélyban MINDEN Fiona megerőszakolására törekszik, neki meg a futáson, rugdosáson és bujócskázáson kívül más fegyvere sincs, úgyhogy elkezdtem félni. Egy sor további kószálást és pár útbaeső köcsög szétrúgását követően elkezdett üldözni valami lidércfény is, a konyhában pedig ismét Quasimodóba botlottam, és mivel Fiona a saját lábában is képes elbotlani, csak azért maradt el a rape, mert előkerült egy újabb kicsit sem gyanús alak, egy Ricardo nevű csuklyás pofa. Ő részvétét nyilvánította Miss Belli szüleinek sajnálatos halála miatt, mire az amnéziás Fionát megrohanták az emlékek, hogy bizony neki és a szüleinek autóalesete volt, amit ezek szerint csak ő élt túl. Szegény menten el is ájult, elvégre elég rossz hír, hogy teljesen egyedül maradt a világban egy rakás pszichopatával összezárva egy olyan kastélyban, aminek állítólag ő az örököse.

Ezen a ponton abba is hagytam, ideje PS2-n folytatni. : )

Reklámok

6 Responses to “Nyári visszatalálás a konzolokhoz”


  1. június 16, 2011 - 7:47 du.

    Na, én ezt nem bírnám idegekkel, ebből a típusú bénázó-szimulátorból nekem pár éve elég ízelítő volt a Cloctower. Max egy kellemes libulós nyárestén, elegendő alkohol mellett, hogy ne húzzam fel magam rajta… 😀

    • 2 siklara
      június 16, 2011 - 8:38 du.

      A Clocktower készítői csinálták, szóval úgy érzem, igazán neked való lenne. 😀 Tegnap éjjel már én is majdnem a tévébe hajítottam a kontrollert, amikor ötödjére csináltam újra egy üldözős részt, mert mentőhely sehol, szegény csaj pedig vagy kifulladt, vagy pánikba esett, vagy egyszerre művelte a kettőt (and thus got raped). A sok kontrollerrezgéstől megfájdult a kezem, a képernyő meg olyan vadul villogott (parázás-effekt), hogy a szemem kifolyt belé.
      De ma éjjel megmenekülök, érzem. 😀

      • június 17, 2011 - 7:04 du.

        Nem is értem, anno hogy vittük végig 3 éjszaka alatt a Clocktowert tesómmal meg nagynénivel…valszeg mert ANNYIRA bosszantó, hogy ha már elkezdted, nem lehet sorsára hagyni a szerencsétlen főhőst, bár 2 percenként úgy érzed, hogy megérdemelné. 😀
        Szóval megértem az elköteleződést, drukkolok, hogy ma este tényleg sikerüljön! 😉

  2. 4 Márkusz
    június 17, 2011 - 7:06 de.

    Wind Waker, na azt is előkéne venni.
    Havernak kölcsön adtam még valamikor de ideje visszakérni. 🙂

  3. 5 siklara
    június 17, 2011 - 7:33 de.

    Én meg azért kezdtem el Wind Wakerezni, mert az Ocarina of Time épp szintén kölcsönben van, így azt nem tudtam folytatni. 😀

  4. 6 siklara
    június 18, 2011 - 11:55 de.

    szingalunga: 3 éjszaka alatt? Jók vagytok! 😀 Nekem tegnap sikerült kicsit elakadni, ráadásul kezdem azt is nagyon unni, hogy nem lehet nyugiban körülnézni, mert állandóan jön a nagy izé és megrépáz, a kutya meg mindig csak akkor kódorog el, amikor épp szükségem lenne rá. Sebaj, kitartó vagyok, legfeljebb 3-nál több éjszakám fog rámenni a kiscsaj kiszabadítására. 😀


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


Oldalak


%d blogger ezt kedveli: