04
Már
11

Forever Alone – a játék (frissítve!)

nullBárcsak már Valentin napon tudtam volna a létezéséről…

Nemrég megjelent egy játék, ami arról szól, hogy valós időben ücsörögsz a konyhádban a gyertyafényes vacsoraasztal fölött, és várod, hogy befusson a lány, akivel épp randid lenne, ám a lány csak nem jön, és ahogy telnek-múlnak a percek, egyre nyugtalanabbul győzködöd magad, hogy biztosan csak lekéste a buszt.


Csak dőlj hátra és válj eggyé Julian Luxemburg elméjével!

Játékmenet: ülsz, nézel ki a fejedből, magadban beszélsz, vonakodva belekanalazol a levesbe, kinyitod a bort, végül megőrülsz. ZSENIÁLIS.

Ha valaki szerint ez valóban egy művészi és intellektuális szórakozást biztosító alkotás, ahogy azt a készítő állítja a honlapon, az legyen kedves magyarázza el nekem is, mitől az. Talán interaktív dokumentumfilmnek elsüthető, amely feltárja, milyen pszichológiai folyamatok játszódnak le egy felültetett férfiben, mielőtt baltát ragad és sorozatgyilkosi karrierbe kezd.
Mivel a játékot nagy bánatomra sehol nem találom, megvenni pedig valamiért nem akarom, hálás lennék bárkinek, aki elvezet ehhez a kincshez. Egyébként én tuti ezzel a szlogennel reklámoznám:

Dinner Date – Mert fél óra épp elég arra, hogy kihűljön a leves. (by Zaizen Jotaro)

Végigjátszás utáni élménybeszámoló:

Igazából sok újat nem tudok mondani ahhoz képest, amit már leírtam. Ülsz a konyhában, random gombokat nyomkodsz a billentyűzeten, de sokat igazából nem befolyásolsz, mert Julian elvan magában és fújja a magáét függetlenül attól, mit csinálsz, vagy a konyha melyik szegletét bámultatod vele. Kicsit olyan, mintha valami rövidfilmet néznél és csak a kameraszöget tudnád változtatgatni. Annyi kihatása van a játékosnak az eseményekre, hogy miközben a srác szövegel, eldöntheti, hogy belekanalazzon-e a levesbe, vagy egyen-e kenyeret, beletunkolja-e a szószba stb. A “cselekmény” mindig azon a ponton halad tovább, amikor hősünk – akinek mi a motorikus funkcióit alakítjuk!! – úgy dönt, hogy francba az egésszel, ideje benyakalni még egy pohár borocskát. Közben szídja Meikót, a fel nem bukkant japán csajt, akit borzasztóan le akar fektetni, mert hát 27 éves és idejét sem tudja, mikor volt nála fönt utoljára nő, szídja a kollégáját, aki a randit megszervezte neki, szídja a főnökét, szíd mindenkit, aki csak kihasználja stb. Valahányszor kicsit megnyugszik, nekiáll verset szavalni, vagy lapátol még egy kis levest a képébe, de a magányos monológot azzal se tudjuk elvágni, ha folyton valamit a szájába dugunk, legyen az a kanál, kenyér, vagy egy szál cigi. A történet végi nagy csavar: fél 11 magasságában megszólal a csengő, mire hősünk félredobva minden addigi világfájdalmát izgatottan, bár kicsit részegesen elbotladozik az ajtóig… csak hogy az utolsó reménysugár is elszálljon. Kiba***** szomszédok! Francba a költészettel és a szerelemmel, mindenki ott dögöljön meg ahol van, ideje megkeresni a haverokat és fölszedni valami buliribit, részegen már úgyis bárkivel elmegy az ember!

Húúú, ez aztán a depresszáló… félinteraktív rövidfilm. A “játékos” egy olyan meg nem értett nice guy bőrébe bújhat kb. 20 percre, aki próbál a mai normáknak megfelelni és ezért kényszerből eljárogat a haverokkal olyan bulikba, amiket baromira nem élvez és időpocsékolásnak tart, más módon viszont esélye sincs kapcsolatba kerülni a női nemmel. Hát, mint kiderül, így se jön össze neki. Szegény.
Sajnos ez egy nagyon is létező probléma, nem egy ilyen cipőben járó srác ismerősöm van, nekem csak az nem tetszik, hogy ebből megint az a levonható tanulság, hogy women = bitches and whores. Igazán csinálhatnának egy ilyen játékot egy hasonlóan szerencsétlen nő szemszögéből is, csak hogy fair legyen a felállás.

Annyira mégsem volt szar ez a “játék”, mert valamennyire elgondolkodtató. Nem tudom, mi volt a készítő pasas célja, talán az, hogy fölhívja a világ figyelmét az ilyen elveszett lelkekre, akik értékes emberek, csak valahogy nem találják a helyüket a mai világban.

Reklámok

10 Responses to “Forever Alone – a játék (frissítve!)”


  1. március 7, 2011 - 5:57 de.

    A hangulatos trailer, a részletes és illusztratív leírásod, valamint az érthetetlen indokból feltámadt, de bizony igencsak heveny monitor-fejelhetnékem keveréke alapján bennem meglehetősen határozott képnek sikerült kialakulnia, hogy szerintem milyen cselekménye lehet egy esetleges folytatásnak…

    “DINNER DATE 2: AFTER HAVING THESE BITTER TEARS AS APPETIZERS AND HAVING TASTED THIS RICH SELF-LOATHING SOUP, I THINK I’LL EAT THE BARREL OF MY GUN AS THE MAIN COURSE, AND AS FOR THE DESSERT,I SHALL HAVE A BRAIN SLUSHIE!”

    Amúgy meg kötve hiszem, hogy vajmi tág piaca lenne ennek a szimulátornak, hisz ezt az élményt bárki megkaphatja és tetszőleges számban meg is ismételheti a valós életben, plusz a ronery gamer demográfia igényeit mégiscsak jobban lefedi a bioware-es Waifu Effect vagy Dating Age franchise.

  2. március 7, 2011 - 5:20 du.

    Nekem ez túl deep és művészi, hogy egyáltalán felfogjam, de legalább örülhet a gamer társadalom: most már van ilyen is, elérhető, megcsináltuk! Én meg maradok a Braid-nél.

  3. június 18, 2011 - 5:15 du.

    Nem tudom eldönteni hogy ez most egy hihetetlenül kreatív ötlet, amiben a sok dating sim rózsaszínes korlátain túllépve kerül ábrázolásra a felültetés kellemesnek nem éppen nevezhető élménye valóságos formában, vagy egy hihetetlenül retardált valakinek az unalmas óráiban összeütött sz*rsága akinek a fölös energiái rosszfelé sülnek el, és felböfögte ezt az izét.

    Azt mondjuk elismerem hogy valakinek van mersze új címmel előálnia, de… más tényleg nem jöhetett volna össze ehelyett? 😀

  4. 7 siklara
    június 19, 2011 - 11:05 de.

    Én hajlok az utóbbira, amúgy meg még mindig várok a női verzióra, hogy hadd ne mindig mi legyünk már a gonoszak. 😀

  5. június 19, 2011 - 1:48 du.

    Valamilyen szinten már megvalósult az a bizonyos “női verzió” például a School Days animuban/játékban egyaránt, csak ott meg az a bökkenő hogy közel sincs ennyire valóságosan lemodellezve a folyamat, plusz minden van abban csak valósághűség nem, hacsak nem maradtam le a korral és a szerelmi csalódásból fakadó, Rambót megszégyenítő emberölés teljesen természetes dolog. 🙂

    • június 19, 2011 - 4:01 du.

      Jaj a School Days… XD Láttam az uncut verziót anno, de valami hihetetlenül röhejes, még annyira se sikerült sokkolóvá, ijesztővé, elgondolkodtatóvá tenni, mint az Elfen Liedet, és azt hiszem ez önmagáért beszél. Nekem komolyan olyan érzésem támadt “psycho-chan” láttán, mint ha egy Postal 2 féle bekattanást próbáltak volna komollyá tenni. =D

  6. 10 siklara
    június 20, 2011 - 10:26 de.

    School Days animu, buááááá… Életem egyik legnagyobb hibája volt megnézni, azóta is kísért, annyira szar volt. A kis mimóza egyszer csak minden lány álma lesz és mindenkin végigmegy, suuuure. A kikapcsolt telefonba motyogó agyhalott barátnő képe egy életre a retinámba égett, akárcsak a nice boat befejezés, de nem mondom, hogy nem örültem a kis prick lemészárlásának.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


Oldalak


%d blogger ezt kedveli: