Prince of Persia: The Forgotten Sands (PC)

A TR Underworld nehézségét tekintve nem volt kielégítő kaland, viszont újra meghozta az étvágyam az ugrabugrálós ügyességi játékokhoz, ezért úgy gondoltam, ha már igazi csapdákra és szivatásra vágyom, ideje megnézni, mi újság Perzsiában.

Ezeregy éjszaka meséi: A homokos átok

Nem csalódtam, errefelé mindig történik valami, főleg a fivérüket meglátogató névtelen és nomád életmódot folytató perzsa hercegekkel, akik továbbra is mágnesként vonzzák az ősi átkokat. A herceget bátyus lángokban álló királysága fogadja, ő pedig pechére lova megfordítása helyett úgy dönt, besegít a várvédőknek az ismeretlen hódító sereg visszaverésében. Később összetalálkozik bátyjával, Malikkal is, ám közös igyekezetük sem tudja megfordítani a csata állását, ezért Malik úgy dönt, országa megmentése csak egyetlen módon lehetséges: segítségül kell hívnia Salamon király seregét. A herceg minden akadékoskodása ellenére szabadjára engedi a veszélyes erőt, amelyről igen hamar kiderül, hogy sosem volt Salamon király hadserege, és nem hogy Maliknak nem segít, de senki emberfiát nem kímél a palotában. A homokszörnyekből álló és egy gonosz dzsinn vezetése alatt álló horda a király alattvalóit szoborrá változtatja, saját ereje pedig egyre nő, mivel azt a homokból nyeri, és hát mégiscsak egy átkozott sivatag közepén fekszik a királyság. A testvérpár egy medál védőmágiájának hála életben marad, így a későbbiekben csak rajtuk múlik az átok és a sereg újbóli elzárása, ez azonban a köztük kialakuló bizalmatlanság miatt nem akar sikerülni. Bátyus elméjét megmételyezte az átok, ezért növekvő hatalomvágya mellett egyre paranoidabb lesz, és végül meggyőződésévé válik, hogy furcsa erőkre szert tett öccse a trónjára pályázik.

A legjobbkor érkeztél, öcskös! Épp egy ősi átkot készülök elszabadítani!

Majom a vizes homokozóban

Ami elsőként szemet szúrt, az a herceg újradizájnolt külseje, amiről nekem állandóan a majmok bolygója filmek jutottak eszembe, másnak viszont egészen konkrét elképzelése van arról, hogy a karakterdizájner kikről mintázhatta a névtelen perzsa hőst. Később, ha megszokta a szemünk, már egyáltalán nem zavaró, egyébként sem túl lényeges, a legtöbbször úgyis hátulról látjuk. Hála az égnek nem csak arcra, hanem mozgásában is majomszerű a srác, márpedig a játék első számú örömforrása a hosszú és látványos akrobatamutatványok sikeres kivitelezéséből származó “de király vagyok!” érzés. A szivatós csapdákon és a trükkösen elszórt platformokon át- és végigugrabugrálás, illetve az elnézett ugrások esetén alkalmazható idővisszapörgetés adott, emellé jön néhány vadiúj képesség. Mivel az átok semmissé tételéhez egy Ratash nevű tűzdzsinnt kell lenyomnia, a herceg segítségére siet Razia, egy vízdzsinn, és időről időre meginvitálja zsebdimenziójába, hogy a mellkasát megveregetve valami hasznos új képességgel ruházza fel. Ezek közül a legtöbbet használt a víz fölötti hatalom: adott ideig megfagyaszthatjuk a vizet, így a falból előtörő vízsugár jégrúd, az alázubogó vízfolyam jégoszlop, a vízesés jégfal lesz, melyeket ugrabugra útvonalunkba beépítve addig elérhetetlennek tűnő helyekre is felmászhatunk. Később a herceg képessé válik a levegőből viszonylag nagy távolságra lévő ellenfelekre vetődni, aminek akkor vesszük hasznát, ha az átugorhatatlan távolságra lévő erkélyről látunk egy rosszarcút integetni, akinek a nyakába ugrohatunk. A vizezésen túl a múlt felidézése képesség tetszett leginkább, amivel az évek során elpusztult épületrészek válnak ismét olyannyira valóságossá, hogy bár elvileg nincsenek ott, a herceg akár rájuk állhat vagy meg is kapaszkodhat bennük. Ezeket csillogó körvonalak jelzik, és az a pláne a dologban, hogy egyszerre mindig csak egy idézhető fel, ezért ahol minden második párkány hiányzik, ott két ugrás között nem árt gyorsan emlékezteni a hercit, hol is fog landolni legközelebb.

Oké, akkor most továbbugrok balra és megkapaszkodok a vízben…

A harcrendszer is újszerű, és a régi kombókat el is felejthetjük, mert leginkább csak ide-oda csapkodni, rugdosni, meg földön gurulni fogunk bunyó közben. A célzással se kell vacakolni, mivel az ellenfelek csak és kizárólag tömegesen hajlandóak ránk támadni, ezért ha hagyjuk, hogy a herceget körülvegyék, akárhova is csapjunk, szinte biztos, hogy valakinek fájni fog. Mindezt nagyon feldobja egy fejlődési rendszer, a lekaszabolt homokrémek után ugyanis XP-t kapnuk, amit több életre, varázserőre, valamint különböző varázslatokra költhetünk. Ezek közül a kedvencem a halovány szellentésből idővel pusztító légörvénnyé fejleszthető spell volt, de a kővértet sem árt tápolni, máskülönben annyit fogsz anyázni a főbossfight alatt, mint én. Ellenfelekből egész sokféle akad és némelyikük aggasztóan nagyra nőtt, de fejfájást legfeljebb az úthengerként viselkedő, herceget kivasalni igyekvő, fejjel a falnak rohanó melák okozhat. A hordákban támadó homokrémekben úgy csúszik a szablyapenge, mint kés a vajban, így ha egyszer kitanuljuk az alaptrükköket, csak hatalmas létszámfölényük teszi számukra lehetővé, hogy néha véletlenül megcsapják a közöttük táncoló hercit. Az időnként felbukkanó Ratash se túl veszélyes, mert bár a tűzlabdái idegesítőek, a lomha támadásai elől könnyű kitérni, és ha elég kitartóan vakerásszuk a bokáit a karddal, menekülőre fogja.
Az élet- és varázserőt rejtő kerámiai termékek ripityára törése az élni akarás egyik legfontosabb megnyilvánulása, ezért egy idő után megint azon kaptam magam, hogy minden teremben a szétverhető vázákat kereste a szemem, a ritka és nehezen elérhető helyekre pakolt szarkofágok szétverését pedig egyenesen bónusz XP-vel jutalmazza a játék.

Kedves utasaink, légörvénybe kerültünk!

Hétvégi PoPcorn

A Forgotten Sands kicsit olyasmi a Prince of Persia szériában, mint az Underworld a Tomb Raiderek sorában, bár ha választanom kéne, habozás nélkül a herceg mellett döntenék. Bár a “felejtős homokok” se nagyon tart tovább egy hétvégénél, és nehézségben sem éri el a korábbi trilógia szintjét, a szokásos nőmentés helyetti bátyós történet kellemes, a szereplők (mind a három) pedig igazán szerethetőek. A látvány nagyon pazar, Malik palotájában olyan helyszínektől dobáltam az állam, mint a mesés gazdagságú kincstár, a mozaikkal kirakott falú fürdő, a hatalmas asztrolábium, vagy a függőkert, az ősi dzsinn város pedig még csak ezután jött.
Sokan azt hiszik, hogy a Forgotten Sands nem is rendes prince játék, csak amolyan felvizezett izé, amit tavaly nyáron kizárólag azért szórtak ki, hogy a mozifilm mellé menjen valami a boltokba is. Az egyidejű megjelenés tuti nem véletlen, de a többi nem igaz. Illetve dehogynem, totál felvizezett, hisz folyton vizezel benne, ééérted… Na szóval, talán más a hangulat és talán nincs benne hercegnő Monica Belucci hangjával, az pedig egészen biztos, hogy a 2003-as Sands of Timeot nem múlja felül, de igényesség és élvezhetőség szempontjából a sorozat egyik legjobbja. Szerintem egyébként az már önmagában elég PoP-os, hogy egy olyan palota fő helyszín, ami tele van a csapdákkal és fura építészeti megoldásokkal, melyek mintha egyenesen azt a célt szolgálnák, hogy a lakók a falakon és az oszlopokon is kedvükre közlekedhessenek. Párszor próbáltam elképzelni a mackós termetű Malikot, amint gerendáról gerendára szökellve és póznákon lengedezve igyekszik eljutni a tróntermébe. Ilyenkor rötyögtem magamban egy jót és játszottam tovább, de úgy érzem, semmivel nem vagyok cikibb, mint a bizonytalan pillanataiban továbbra is magában beszélő herceg, aki mintha tudná, hogy valaki egész idő alatt hátulról figyeli, még poénokkal is próbálkozik. Próbálkozzatok ti is a játékkal, ha még nem tettétek volna, mert egész jó móka ám jó mozgású perzsa hercegnek lenni.

Trailer, avagy a magyar DIGIC Pictures által készített intro:

Képek: