19
okt
10

RE0 bakik

null

Nincs tökéletes játék, és természetesen a Resident Evil Zero sem az, de én még azt a kevés furcsaságát is felfújtam a vicc kedvéért, ami van, meg egyébként is muszáj volt még írnom róla valamit, mert belehaltam volna, ha ezt a képet nem süthetem el.

Depi vagyok, öngyi leszek

1. A vonaton, amikor Rebecca először találkozik Dr Marcus egyik piócaemberével (amelyiknek leesik a feje), nem is érdemes leállni lövöldözni rá, elég csak visszafutni Billyhez, és ugyanúgy jön a videóbejátszás, mintha egy tárat belepumpáltunk volna és a szörny attól esett volna szét darabjaira piócáira.

2. A kápolnában felbukkanó óriásdenevér ugyan nem különösebben nehéz főellenség, de ha lusták, gyávák, és mocskos csalók vagyunk, spórolhatunk rajta pár shotgun töltényt. Elég csak a megjelenése után visszasétálni az írógépes szobába, ahonnan kijöttünk, majd újra visszamenni az addigra rejtélyes okokból elpusztult denevérhez. Nekem csak egy magyarázatom van: annyira magára vette a pofátlanságunkat, amiért harcra sem méltattuk, hogy frusztráltságában a Resident Evil Remake óriáskígyójához hasonlóan a falba verte a fejét.

Friendly fire

A társunkat elvileg nem tudjuk bántani, mert hát eléggé megnehezítené a dolgokat, ha a szűk folyosókon folyamatosan egymás tűzvonalába kerülő Becky és Billy még egymást is sebezhetné a szörnyeken kívül. Ebből származnak olyan vicces jelenetek, mint amikor Billyvel az óriás százlábú karmaiból kell Beckyt kiszabadítani, és én gondolkodás nélkül nyomattam a gránátokat a szörny pofázmányába, miközben az védekezőn maga elé szorította a lányt. ÚGYSEM TUDOK KÁRT TENNI BENNE. És tényleg nem, Becky még csak szemrehányást sem tett, amiért folyamatosan rá céloztam a bazihosszú dög bármely más pontja helyett. Másik kedvencem, amikor a szokott stratégiai felállást alkalmazva (Billy elől a tuningolt pisztollyal, Becky szorosan a fenekében a shotgunnal) Becky durrogtat bele Billy háta közepébe, mire a srác felé közeledő szörnyek sorra borulnak fel vagy repülnek a szoba másik végébe. GOD MODE ON.
Pár ilyen jelenet után nagyon elbíztam magam és a harc hevében véletlenül fenéken dobtam Beckyt egy molotov-koktéllal. Nem kellett volna. Úgy látszik, egymás bántalmazásának is vannak határai, mindenesetre bármilyen szándékok is vezérelnek, társunkat ne így próbáljuk meg feltüzelni, sem a szívét (és többi részét) lángra lobbantani, azt úgyis megoldják a fangirlek. Ellenben ha csak lángokban akarjuk látni, amiért meggondolatlanul pazarolta a lőszert, nyugodtan próbáljunk neki odadobni pár koktélt, úgysem fogja elkapni.

– Vilmos, hol vagy?
– Itt vagyok!

Kis ráadás a végére, avagy milyen hülyeségeket szúrok ki néha egy intróból. A Billy egy becenév, ezért aztán elég hülyén néz ki hivatalos papíron, nem véletlenül javította ki még S. D. Perry is Zero Hour c. regényében, hogy tisztázza, Billy polgári neve William Coen. E megállapítás után rádöbbenünk, hogy a játékban mindjárt két Billy is van, csak szegény William Birkint sose becézi még a neje sem, pedig az alliteráló Billy Birkin igazán röhejesen jópofán cseng.

null

A Billy tehát a William becézése, a William magyar megfelelője pedig a Vilmos, ami “a germán eredetű Wilhelm név latinos Vilhelmus alakjából származik, jelentése akarat + (védő)sisak.” (Wikipédia) Keresgéltem a neten a becézés eredetét, de mindenhol ugyanabba a vicces anekdotába botlottam, amit annak idején angol szakon is meséltek nekünk. Orániai Vilmost (az 1688-as dicsőséges forradalom után angol, ír, és skót király) emlegették gúnyos éllel King Billyként maguk között az emberek, mert állítólag amerre csak ment, hatalmas adósságokat hagyott maga után, szerencsétlen földbirtokosok meg fizethették a számláit. A nép egy idő után már csak úgy reagált az érkezésére: “Here comes bills”.
Nem tudom, mennyi igaz belőle, mindenesetre nekem tetszik. 😀

Reklámok

16 Responses to “RE0 bakik”


  1. október 19, 2010 - 5:59 du.

    Jól tetted hogy írtál még róla 😀 Ez a kép… bekereteztetem 😀

  2. október 21, 2010 - 4:51 du.

    DAT IMG!! xDD

    Amúgy köszi a poszto(ka)t, legalább szellemben én is játszhattam kicsit a játékkal. (Ha már irl úccsem fogok… T____T)

    • 4 siklara
      október 22, 2010 - 10:53 de.

      Ó, nincs mit, ha esetleg mégis szerzel egy GC-t, bármikor kölcsönadom őket. : ) Amúgy épp beszerezhető mindkét játék az egyik kedvenc beszerzőhelyemen, meg 9k-ért egy használt fekete GC-t is árul a srác két hozzácsapott ajándék gámával (Mortal Kombat Deadly Alliance, Legend of Wrestling) úgyhogy csak egy szavadba kerül és… 😀

      (bár gyanítom, most hirtelen nincs kedved húszezret fektetni egy halott konzolba és annak néhány exkluzív játékába XD)

      • október 26, 2010 - 4:45 du.

        Túúúl csábító ajánlat, de sajnos le kell mondjak róla. 😦

        Egy az, hogy atm még ennyi zs kipengetésére se futja, másrészt, ha új konzi, akkor Wii vagy PS3. :3 Szorgosan gyűjtök és gyűjtök, bár magamat ismerve akkor leszek majd igazán bajban, mikor eljő az ideje annak, hogy választanom kell, melyikre is ruházok be. 🙂

  3. 6 siklara
    október 27, 2010 - 11:00 de.

    Semmi gond, abszolút megértem, én is épp készülök anyagi romlásba dönteni magam egy új PC-vel (a régi kissé meghótt).
    Egyébként mostanában egyre inkább hajlok egy Wii vásárlására a jövőben, mert 2011-ben csak arra jön az új Zelda, ráadásul a GC játékaimat is vinné. 😀

  4. 7 dani576
    október 27, 2010 - 6:58 du.

    WII egyébként is jó választás, rengeteg komoly játékkal! Ott a Madworld, ami kicsit rövid ugyan, de nagyon beteg, vagy a Zack & Wiki, ami kicsit gyerekesen néz ki, de ettől függetlenül gyönyörű, és néha gondolkodni is kell benne, ami számomra külön élmény volt a rengeteg “mész azt’ lősz” játék között.

    Az írás jó volt, a Billyről eszembe nem jutott volna, hogy köze van a Vilmoshoz, szóval még új információkkal is szolgált. Az a kép meg…hatalmas! 😀

    • 8 siklara
      október 30, 2010 - 11:53 de.

      Most épp új PC-m lett, úgyhogy Wiit nem veszek mostanában, de előre is köszi a játékajánlásokat!

      A kép valóban hatalmas, gondolkozom is rajta, hogy csináltatni kéne belőle pólót vagy valami. 😀

  5. 9 mako
    november 18, 2010 - 2:24 de.

    Hehe, errol eszembe jutott, hogy a Resi4-ben a kozos akcional ha Leonnal meglotted Louis-t, jol radszolt, hogy “ember, nezze’ ma’ oda, hova celzol!” xD Louis arc volt. Meg a 4. resz is, love~

    Amugy biztos csak veletlen (?), mindenesetre vicces, hogy a resi csajok kozul a vekonyka de talpraesett valtozat altalaban a szokevenyekre/dutyi pasikra bukik (Clear es Steve eseteben is ugye). Ez valami fetis lehet talan. 😀

    • 10 siklara
      november 18, 2010 - 12:58 du.

      Louis nagyon nagy arc, ha túl sokszor meglőtted, ki is nyírt.


      Adios Leon! 😀

      Szvsz a legtöbb lány bukik a rosszfiúkra, ha pedig kiderül, hogy a látszat ellenére nagyon is jó fiúk, az még szexibb. 😀 Billy és Rebecca azért durvább a Claire-Steve párosnál, mert rettentően különböznek egymástól és mégis egyenrangú felekként tudnak együttműködni, míg Steve ugyanúgy tinédzser, mint Claire, és mégis csak egy idegesítő kölyök hozzá képest. Steve nem rosszfiú, nem is igazi szökevény/dutyipasi (nincs benne semmi fenyegető és csak az apja hülyesége miatt csukták le), meg szerintem gáz, ha egy ilyen párosban a csaj feltűnően vagányabb. Beckyékben épp azt szerettem, hogy ideális a szereposztás: Billy a badass manly man, aki sokszor rohan megmenteni a fiatalka és peches Beckyt, cserébe Becky a maga kislányos módján simán felveszi vele a versenyt. Ezt bizonyítja, hogy a játék második felében már Beckyvel rohanunk megmenteni Billyt, és minden szitu és bossfight ugyanúgy megoldható vele is, legfeljebb kicsit kockázatosabb.
      Egyébként nem utálom Stevet sem, csak nála kb. mindenki kúlabb. 😀 Nekem ő kicsit olyan, mint Leon kölyök kiadásban, külsőre még hasonlítanak is egymásra.

      • 11 mako
        november 22, 2010 - 5:40 de.

        Hehe, ez nagyon igaz *bologat*, szegeny Steve… ^^; hat az biztos, hogy nem osztogattak ra tul nagy adag kulsagot. De en birtam a blod szovegeit… xD Meg vegre volt egy kis romantika (!) a Resident Evilben, ami azert eleg ritkan volt jelen (jo, Leon benazik Adaval, de hat az mi volt mar, embernek a 2-esben ott eleve gorcsbe allt a gyomra, mert jott a bossfight, nem birt koncentralni romantikazasra… xD)

        A video meg durva, ezt nem tudtam, hogy ki is tud minket nyirni Louis… o.O akkor tenyleg nem art vigyazni, nehogy belelojj ^^;

  6. 12 siklara
    november 22, 2010 - 11:34 de.

    Én is bírtam a blőd szövegeit, meg a kamaszos kirohanásait, csak néha tarkón vágtam volna. 😀 A romantikának én is örültem, kellemes a sok borzalom közepette, Leon bénázása viszont tényleg nem tudom, hány részen át fog még tartani. Vagy kapja már el Adát, vagy hajtson rá Claire-re. 😀 Igaz, ezt a készítők tuti nem támogatják, mert hiába ők voltak a Degeneration főszereplői is, inkább csináltak mindkettejüknek egy-egy love interestet, hogy még véletlenül se egymással kavarjanak. XD

    Ja, elég durva, de Louis végülis önvédelemből cselekszik, és csak több rá leadott lövés után. 😀

    • november 22, 2010 - 3:53 du.

      A Louis-os jelenet tényleg poén, már csak azért is, mert emlékszem, mikor először toltam a RE4-et, kíváncsiságból szétlyuggattam a tagot, és hatalmas meglepetést okozott, mikor cserébe átsegített a túlvilágra. xD Vagy fél percig ezen röhögtem. xDDD

      Btw vannak még benne ilyen kis vicces videók; például az is nagy poén, mikor a kastélyban a bogaras-fejszés rész után a papok közé lősz rakétavetővel. 😀 Vagy rögtön az elején, mikor elindulsz a híd felé, és a csávó utánad szól, hogy “not that way, cowboy!”. xD

      Ó, RE4, mivé lettem volna, ha nem ismerlek meg… :3

      • 14 siklara
        november 22, 2010 - 6:14 du.

        Ezeket az apró marhaságokat én is mind nagyon értékeltem, pl. amikor a lézeres jelenet után Leonnal csak úgy poénból trónolhatsz egy darabig a vörös bársonyszékben: Csüccs, Leon!
        A Resi5-ben van is rá visszautalás. 😀

        A tavi szörnyet ha sokat bosszantod a stégről a vízbe lövöldözéssel, egyszer csak felbukkan és bekap, a legyőzése után meg vissza lehet motorcsónakozni oda, ahonnan jöttél, és kapsz egy bónusz farkasos videót, plusz egy farkasfalkát a nyakadba. És még hány ilyen bónusz blődli van… : )

  7. 15 mako
    december 2, 2010 - 7:10 de.

    Igen, azt en is kiprobaltam, mi lenne ha mar az elejen lelepne Leon, de beszolnak neki a kocsibol, hogy “not that way”… mondjuk, ok se sokaig pattognak meg elve, hehe 😀 A tronos jelenet meg az abszolut kedvenc, mindig alig varom, mikor erek oda, hogy leultethessem Leont xDDD Az a RE4 csucspontja szerintem xD (Es ne mar, tenyleg van ra utalas az 5-ben? 😀 hiaba, epic is epic!)

    A bogaras-fejszes resz utan az a jelenet nem remlik… o.o” melyik is az?

    A tavi szornyest meg sosem probaltam ki, na de majd legkozelebb 😀 Elkepeszto, hogy meg mindig vannak ismeretlen teruletei a jateknak, pedig mar legalabb 5. alkalommal jatszom vele…

    • 16 siklara
      december 2, 2010 - 10:49 de.

      A trónolós jelenetre úgy történik utalás, hogy konkrétan szerepel az 5. részben is. XDDD A játék legkeményebb bossfightja után leülhetsz picit megpihenni. 😀 A 4. részben meg borzasztóan tetszik a trónterem előtti lézeres ugrabugra is, amit meg az első Kaptár filmből emeltek be. 🙂

      A láthatatlan bogaras-fejszés rész után már nem emlékszem pontosan, melyik terem jön, de szerintem Junchi erre a részre gondolt: klikk!
      Ha itt nem nyírtad ki őket valami tömetgpusztító módon, hanyatt-homlok elmenekültek, márpedig egy csomó kincs van náluk.

      A tavi szörnyest érdemes, nagyon vicces. Csak kezdj el lövöldözni a stég körül úszó halakra és… 😀

      Jut eszembe, a játék elején, amikor először találkozol a big cheese fickóval és némi fojtogatás után földhöz vág, próbáltál már utánamenni? Tudod, vissza, ahonnan jöttél. 😀


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


Oldalak


%d blogger ezt kedveli: