19
Sze
10

Fatal Frame 2: Crimson Butterfly (ps2)

null

Két lány betéved a sűrű sötét erdőbe, és nem jön ki többet. Egypetéjű ikreknek nem ajánlott, a fenti kép pedig akár engem is ábrázolhatna, miután a játék legfrusztrálóbb részeit teljesítettem.
A Fatal Frame/Project ZERO 2 2003-ban, vagyis két évvel az első rész után jelent meg hasonlóan kiváló történettel, szebb grafikával és hosszabb játékidővel, de alapjaiban változatlanul: ha jön a szellem, fényképezd le!
Miku helyett mindjárt két új főhőst is kapunk az Amakura ikrek személyében. Mio és Mayu csak vissza akartak még egyszer térni gyermekkoruk kedvenc játszóhelyére, mielőtt azt egy duzzasztógát vize el nem árasztja. Épp a vízparton üldögélnek, amikor Mayu egy furcsa vörös pillangót vesz észre, majd mint aki se lát se hall, egyre mélyebbre kergeti be az erdőbe. Húga csak nagy nehézségek árán éri utol, ám addigra már késő, a világ sötétségbe borul körülöttük, szemük előtt pedig egy falu maradványai bontakoznak ki a ködből. Mayunak azonnal az elveszett falu legendája jut eszébe, miszerint volt egyszer egy falu, ami egy ünnepség alkalmával nyomtalanul eltűnt. Hosszabb itt tartózkodásuk során megismerik a mendemonda kellemetlenebb részleteit is: a falusiak pár évente ikrek feláldozásával próbálták zárva tartani a túlvilág kapuit, de egy alkalommal csúnyán elszúrták, mindenki meghalt, a helyre pedig örök sötétség borult. Ajjaj…

nullHallod-e nővérkém, ezek itt ikrekre vadásznak..!

A testvérpár lebotorkál a kitaposott ösvényen és benyit az első házba, odabent pedig – amint az várható – halott emberek szellemei ijesztegetik őket. Szerencsére rábukkannak a Camera Obscurára, amiről kiderül, hogy egy felmenőjük, Dr. Aso találmánya a 19. század végéről, de az továbbra is teljes rejtély, hogy miért lehet vele szellemeket és egyéb szabad szemmel nem látható jelenéseket megörökíteni. Lehet és kész, na. A talpraesettebb, nővére egy régi balesete miatt azóta is bűntudatot érző Mio a fényképezőgép használatát gyorsan elsajátítva bőszen védelmezi Mayut, ám hiába. Kettejük közül Mayu mindig is fogékonyabb volt a túlvilág dolgai iránt, erős hatodik érzéke miatt azonban sokkal kiszolgáltatottabb is az őt gyakran médiumként használó szellemeknek. Ezúttal egy rendkívül erős női szellem szállja meg, ezért a játék hátralevő részében egyre inkább kifordul önmagából és állandóan eltűnik valahová, húga pedig a nyomában loholva mindent elkövet megmentése érdekében.
Bár egyetlen kastély helyett ez alkalommal egy egész falu a játszóterünk, akkora szabadságot mégsem kap a játékos, mint azt elsőre hinné. Eleinte csak kevés ajtót találunk nyitva, és később is csak a fontosabb családok házait ismerhehetjük meg belülről, igaz, ezek hatalmasak, és meglehetősen könnyű elveszni bennük. A szabadság másik hátulütője, hogy nem mindig egyértelmű, mit kell csinálni, bár a repkedő piros lepkéket mindig érdemes követni. A céltalanul bóklászás továbbra sem egészséges, hiszen az elhunytak gondoskodnak róla, hogy túl sokáig ne legyünk magányosak. A Fatal Frame 2 szellemeiben a korábbinál jóval erősebb a csapatszellem, úgyhogy gyakran bandáznak és nem ritka az sem, hogy egyszerre három vasvillás rém próbálja kioltani az életünket. A gond csak annyi, hogy cserébe ezerszer bénábbak az első rész legbénább szellemeinél is, és olyan tetűlassan mozognak, hogy annál csak a kinyírásuk tart tovább. Hogy miért? A fényképezőgéphez ritkán találni filmet, ezért a nyomi harcoknál ajánlott a kifogyhatatlan, viszont irgalmatlanul gyenge type 7 filmet használni. A nevetséges sebzés mellé a gép használata is sokkal bonyolultabbá vált: nem lehet csak úgy összevissza fozózni bele a világba, hanem kizárólag a megfelelő pillanatban (shutter chance!) az X-et reflexből lenyomva lehet a lelkek száját kicsit elkenni. Mindemiatt a játék elején a harmatgyenge fényképezőgéppel, a sok üresjáratot jelentő várakozásokkal, és a szellemileg visszamaradott szellemek kerülgetésével minden harc felér egy lassú kínszenvedéssel.
null

A lassított parasztok tehetetlenül figyelik a ráérős léptekkel távozó Miót.

Később a géptuningnak hála sokat javul a helyzet, ekkor azonban hirtelen úgy megugrik a játék nehézsége és olyan aljas módon harcoló szellemek törnek ránk, hogy már amiatt téphettem a hajam. Azt sem tartottam túl sportszerű húzásnak, amikor egy klotyó méretű helyiségben szabadult rám két meglepően erős példány, amik elől így esélytelen volt kitérni, ezért elpazarolhattam egy csomó gyógynövényt. Ennél csak egy szemetebb harc volt az egész játékban, igaz, egy opcionális mellékküldetés részeként. Véletlenül csináltam meg (lefotóztam az összes bújkáló hülyegyereket), és első végigjátszás során ez az idegölő küzdelem akár negyed órába is beletelik…

Ez a három fogócskázó gyerek… FUUUUUUUUUU-

A játék tele van gyerekszellemmel, és leírhatatlanul idegesítő az összes, főleg a kislányok, azonban van náluk is rosszabb. Úgy döntöttem, a téma külön bejegyzést érdemel, úgyhogy a hosszú rinyálás után mostantól inkább a játék jó tulajdonságaira koncentrálok.
Bár az éjszakai lepkevadászat elég géjnek hangzik, a mellékszálakkal is ellátott történet olyannyira szövevényes és lebilincselő, a helyszínek pedig annyira jól felépítettek és hátborzongatóak, hogy minden idegesítő kezdeti nehézsége ellenére is abbahagyhatatlan a játék. A falu befolyásos családjainak tragikus múltját megismerve korábbi szereplők is újra előkerülnek, akikről így még többet tudhatunk meg, illetve van pár kapcsolódási pont az előző rész eseményeihez is. Az új karakterek egészen szerethetőek, az eléggé semmilyen Mayut például nagyon feldobja a benne lakozó, eszelősen vihogó Sae szelleme. Másik kedvencem az egyébként teljesen kihalt falu egyik házában raboskodó fiú, Itsuki, akiről idővel megtudjuk, miért segít Miónak és őszült meg idejekorán.
null

Ő legalább nem akar kinyírni.

A grafika rengeteget fejlődött az elődhöz képest, az átvezető videók, a fix kamerabeállítások és a hanghatások változatlanul kiválóak, és ha épp nem valamelyik idétlen kísértet az ellenfelünk, még nagyobbakat retteghetünk, mint Mikuval, főleg az üldözős-bújócskázós fekete-fehér jelenetek során, vagy amikor átmenetileg fényképezőgépünk sincsen. Igényes japán horrorjátékra jellemzően több lehetséges befejezéssel zárhatjuk le az ikrek megpróbáltatásait, és ugyan egyik depresszálóbb a másiknál, az utána felcsendülő főcímdal hatására mindegyik után elégedetten dőltem hátra.
Összességében egy nagyon jó folytatásról van szó, amire a rajongóknak a frusztráló harcrendszert nem számítva semmi panasza nem lehet (sőt, ahogy észrevettem, eléggé egyedül vagyok az elégedetlenkedésemmel), hiszen szebb is, hosszabb is az első résznél. Hogy jobb-e, abban egyáltalán nem vagyok biztos, de hogy megérte végigjátszani, abban igen.

Reklámok

0 Responses to “Fatal Frame 2: Crimson Butterfly (ps2)”



  1. Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


Oldalak


%d blogger ezt kedveli: