28
okt
08

One Outs – biseinen Akagi?!

undefined
Baseball anime – mert nem telhet el szezon szerencsejáték nélkül. Már az anidbt böngészve tudtam, hogy a One Outs nem közönséges sport anime, hanem valami nekem való falat lesz, ráadásul a Madhouse stúdió követte el… Első benyomásom az volt, hogy a kócos főszereplő a szépfiús rajzolás ellenére tisztára úgy néz ki, mint Akagi, vagy még inkább mint Akagi hasonmása. Nem is tévedtem nagyot.
Ahogy elkezdtem nézni az első részt, a hihetetlenül géj opening és a baseball téma ellenére teljesen összezavart, hogy folyamatosan az jár a fejemben: “ez tiszta Akagi, ez tiszta Akagi!”. Pedig tudtam, hogy Fukumoto mangán nem alapulhat a történet, hiszen ő nem követett el ilyen mangát, az ő műveit nagyjából ismerem.
undefined
Sliccem mögé befúj a széééhéééél~

A Lycaons névre hallgató japán baseball csapat sztárütője, Kojima Hiromichi, valamint a dobó Nakane és az edző, Kinosaki Okinawán kezdik meg edzőtáborukat. Kojima már minden létező díjat begyűjtött, csak bajnokságot nem nyert soha, pedig 21 éve játszik a csapatnál. Ő maga is érzi, hogy valami plusz még hiányzik a bajnokság megnyeréséhez és az edzőtábor is ennek megtalálása céljából indult…
Nakane edzés közben lesérül, így hirtelen dobó híján marad a csapat, de Nakane és Kinosaki tudja, Kojima érdekében nem hagyhatják ennyiben a dolgot, ezért elindulnak új dobót keresni. Hiába erőlködnek, se az egyetemi, se céges csapatok játékosai közt nem találnak jelentkezőt.
undefined
Szerencséjükre (?) egy igen randa nőszemély elkalauzolja őket a One Outs nevű, amerikai katonák körében kedvelt játékot megtekinteni, hátha látnak kedvükre való dobót. A szabályok nem túl bonyolultak: hibás ütés (strikeout) esetén, vagy ha a labda nem jut a belső mező vonalán kívülre, a dobó győz. Minden más esetben a dobó veszít és az ütőjátékos győz. És hogy miért játssza ezt egy rakás pasas késő éjszaka? Hát mert illegális fogadásokat kötnek. Igen, megint témánál vagyunk, szerencsejáték. Természetesen a két japán srácot is csak bepalizás céljából hozták ide, Nakane egyből neki is áll fogadni és percek alatt hatalmas adósságot hoz össze, de annyi haszna van az egész kalandból, hogy találkoznak egy szintén japán dobójátékossal, Tokuchi Touával.
undefined
Megasokk: amikor épp arra gondolsz, mennyire awesome lenne a teljes Akagi hatás érdekében, ha ennek a pasasnak is Hagiwara Masato adná a hangját, abban a pillanatban Tokuchi Toua szóra nyitja száját és AAAAAHHH, DE HISZEN EZ HAGIWARA MASATO!!! Bizony, ráadásul nem a Kaijisan zokogó Hagiwara Masato, hanem az Akagisan hűvös és lekezelő Hagiwara Masato, akinek már a második mondata úgy hangzik, hogy “Te hülye vagy?”.
Ezen a ponton túl inkább nem írom le az epizód további történéseit, a lényeg az, hogy Toua Akagis tempóban növelve a tétet átvitt értelemben szétrúgja mindenkinek a seggét és bizonyságot tesz emberefeletti képességeiről, lol. Ami a kinézetét illeti, sajnos nem tudok nem vadul asszociálgatni jobbra-balra, így már meg is született a képlet a fejemben:
undefined
Fake Akagi + Hiruma Youichi = Tokuchi Toua. Fincsi kombó.

A sportanime alapjául Kaitani Shinobu ONE OUTS – Nobody wins, but I! című, 19 kötetes és 2006-ban befejezett mangája szolgál. Az úrról eddig persze azt sem tudtam, hogy a világon van és angol nyelven alig találtam róla bármi infót, mindenesetre úgy tűnik, Fukumotóhoz hasonló műfajokban alkot, 1991-ben Tezuka díjat kapott a Mou Hitori no Boku című mangájáért és azóta is serényen rajzol. Egyéb mangái: Suisan Police Gans, BJ Tamashi, Taihei Tengoku Engi, Liar game, Sommelier. Kaitani most októberben támasztotta fel baseballozós mangáját, mely új címmel, ONE OUTS: Miwaku no All-Star-Hen (ONE OUTS: The Enthralling All-Star Edition) indul újra az ennek örömére most debütáló anime kíséretében.
Az anime Akagival való hasonlósága sem véletlen, hiszen a hajdani Akagis-Kaijis gárda veteránjai állnak mögötte, így a rendező Sato Yuzo (Akagi, Kaiji, Biohunter), a forgatókönyv felelős Takayashiki Hideo (Akagi, Kaiji, Maison Ikkoku), a karaktedesigner pedig Umehara Takahiro (Akagi, Beyblade, Claymore).
undefined
Touának a mangához képest is visszavettek az orrából.

További hasonlóság az Akagival maga az alaptéma, vagyis hogy a történet középpontjában egy titkozatos pasas áll, akinek kedvenc időtöltése a hazárdírozás, és mahjong helyett a baseballban gyökerező One Out nevű szerencsejáték verhetetlen királya. A későbbiekben Kojima unszolására a Lycaons leszerződtetett játékosa lesz, ám szerződése sem épp a szokványos: minden el nem kapott dobásáért 5,000,000 jent kap, viszont minden vesztett ponton 50,000,000 jent bukik. Kissé rizikós…
Ja igen, a dagi madamot leszámítva eddig ebben sincsenek nők.

Még csak két rész érhető el angol fordítással (amiből én egyet láttam, mert a m.3.3.w.-t várom), de már besózottan várom a folytatást és bíztatok minden kedves Akagi és Kaiji kedvelőt, hogy kukkantsa meg. Igaz, még nem volt tesztoszteron túltengés, zokogás, rúdon járás, vagy vércsapolás, de ki tudja, hogy egy nem éppen szokványos baseball játékos köré írt sztoriból mit lehet kihozni.
“So far it looks like Akagi, just with baseball and more gay.” (Anonymous)

Képek:

Advertisements

17 Responses to “One Outs – biseinen Akagi?!”


  1. október 28, 2008 - 5:10 du.

    Fake Akagi + Hiruma Youichi = Tokuchi Toua. Fincsi kombó.

    Ahogy haladtam előre a poszt olvasása közben, lemertem fogadni, hogy ezt az egyenletet még viszontlátom ebben a bejegyzésben és tessék! 😀

    Btw, meghoztad a kedvem ehhez a cucchoz ^^ (pedig Junchi továbbra sem szereti a sport animéket xD).

  2. 2 siklara
    október 29, 2008 - 1:00 du.

    Viszontlátod? Volt már máshol is? Végülis nagyon adja magát. Amúgy… a francba, hát tényleg kiszámítható vagyok XD Egyébként mikor az anidb-s sapkás képet először megláttam róla, az volt az első reakcióm, hogy “OMG Zelda animu?!” 😀

    Örülök, ha megjött a kedved hozzá, de az első részektől még ne várj túl sokat, nem startolt túl intenzíven. (bár ez az Akagira is igaz, biztos majd fokozatosan durvul : )

  3. október 30, 2008 - 8:27 de.

    Fene, lehet ezt is meg kéne nézni. 🙂
    Triad nem akarja feliratozni? Bár a DMC-vel is kb. egy gleccser sebességével haladnak…

  4. 4 siklara
    november 3, 2008 - 6:17 du.

    Mindenképp érdemes csekkolni, de hogy a Triad akarja-e subolni, azt nem tudom, nem úgy fest. Kitettek egy erre vonatkozó kamu hírt, aztán jól kiröhögtek mindenkit, aki bevette XD
    A DMC-vel is jól leálltak, de majd csak lesz idejük befejezni.

  5. 6 siklara
    november 11, 2008 - 7:36 de.

    Köszi szépen, csak most esett le, miért postoltad be nekünk a Devil May Cry-t. A fentebbi rövidítés megtévesztő volt és shearerrel nem a Devil May Cryról, hanem a Detroit Metal Cityről beszéltünk. 😀

  6. 7 compontcom
    november 11, 2008 - 12:54 du.

    Na, akkor ezt jól elszúrtam 😀 Pedig, gondoltam rendes leszek 😀 Nade, ittvan akkor a Detroit Metal City is, hogy ezek kellenek-e nektek, nemudom 😀 http://galanime.com/anime/3021-detroit-metal-city-ova

  7. 8 Doggod
    november 22, 2008 - 6:49 du.

    Már ne haragudj, de ezt a Bishounen szennykupacot AKAGIHOZ hasonlítani? Na ne nevettess…(bár meg tudom érteni, hiszen nőből vagy).
    Majd akkor szólj, ha lesz TEN anime. Addig meg az ilyen kirohanásokat, hanyagold, mert ezt a pár átfedés (szinkronhang, pár arc az akagi-anime gérdából) még közel sem teszi azzá, aminek hiszed. Ne alacsonyítsd már le ennyire az Akagi zsenialitását.

  8. 9 siklara
    december 6, 2008 - 6:45 du.

    Kedves Doggod, azért nem reagáltam még a postodra, mert nem nagyon volt időm tovább nézni ezt a “szennykupacot”, így könnyen lehet, hogy neked van igazad. Amúgy nem azt akartam állítani, hogy a One Outs felér egy Akagival, vagy pótolhatja azt, és bizony lehet, hogy kissé túlságosan is elragadtattam magam nagy örömömben, hogy kijött valami cucc, ami hasonlíthat rá. Btw, Toua és külseje figurája nem különösen hoz lázba (a hangja viszont annál inkább, lol), a későbbi pimp szerelése (strici jelmez) meg egyenesen ijesztő, de majd meglássuk…

    Szóval hamarosan igyekszem tovább nézni ezt a gyöngyszemet, aztán ha valóban akkora nagy rakás gőzölgő tudjukmi, akkor írok egy “kiigazító” postot.

    Ten anime? Az annyira hihetetlenül csodálatos lenne, hogy szerintem egyszer az is el fog jönni, mostanában azonban nem látok rá sok esélyt. A Kaiji 2nd season készülget, de Akagi nem tudom, mikor kerül elő legközelebb…

  9. december 12, 2008 - 6:51 de.

    Zomg, Kaiji 2? Keep me updated please 🙂 Igaz hogy vagy fél éve nem néztem semmi animut, de erre benevezek 😀

  10. 11 siklara
    december 13, 2008 - 12:09 de.

    Igazság szerint én sem tudok az egészről túl sokat, de még anno kijött egy videó, amiben Hagiwara Masato és maga Nobuyuki Fukumoto mester jelentette be, hogy a Kaiji bizony még nem ért véget, úgyhogy számítsunk második évadra. : )

    (Reméljük, hogy a Madhouse is tud a dologról)

  11. 12 zsombor
    március 30, 2009 - 8:05 du.

    Ez a sorozat az egyik kedvenc mangakám Shinobu Kaitani (LIAR GAME <- best ever) műve alapján készült, épp ezért tudtam eltekinteni attól, hogy ez nem simán baseballos lesz. épp ezért én a főszereplőt a Liar Game Akiyamájához tudnám leginkább hasonlítani, mind viselkedésben, mind gondolkodásban.

  12. 13 siklara
    április 6, 2009 - 9:54 de.

    Röstellkedve bevallom, azóta sem néztem One Outsot, de köszönöm a tájékoztatást, előbb-utóbb utolérem magam a néznivalókkal és akkor majd ennek fényében (is) tudok véleményt alkotni az animéről.

  13. 14 zsombor
    április 13, 2009 - 11:39 de.

    mindenképpen csak ajánlani tudom a Liar Game-et ezután az anime után. Abból ugyan nem készült anime csak egy 13 részes élő szereplős sorozat, de a manga teljességgel elegendő, és hosszabb is, izgalmasabb is

  14. 15 siklara
    április 16, 2009 - 9:44 de.

    Köszi a tippet, megfogadom a tanácsod és előbb-utóbb megismerkedek a Liar Game mangával. Az élőszereplős sorozatban nem vagyok annyira biztos, azokkal még kicsit hadilábon állok, bár a nemrég megnézett Nodame Cantabile live-action sorozatba teljesen beleszerettem. : )

  15. 16 zsombor
    április 16, 2009 - 2:12 du.

    nekem annyira nem tetszenek a japán élőszereplősök, valahogy olyan, mintha a japánok szinkronhangként mindenkit überelnének, de ahogy fölkerülnek a képernyőre oda a tehetség 😀

  16. 17 siklara
    április 17, 2009 - 1:02 du.

    Igen, a legtöbbre sajnos tényleg igaz, hogy a gáz ripacskodással eléggé el tudják rontani az egészet, de szerencsére vannak kivételek, pl. a Gokusen live-action, vagy a szándékosan debil, de a megfelelő részeknél kicsit komolyabb hangvételű Nodame Cantabile.

    De jah, én sem nézek live-actionöket, épp elég időt barmolok el animékkel, a fennmaradó időt meg kell hagyni a nem japán filmeknek és sorozatoknak. 😀


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


Oldalak


%d blogger ezt kedveli: