25
Már
08

Fahrenheit (Indigo Prophecy)

undefined

Ennek is jókor álltam neki pár hete, mikor épp jött a tavaszi felmelegedés és már nem tudtam annyira beleélni magam New York fogvacogtatóan hideg telének jócskán fagypont alatti eseményeibe. Ettől függetlenül érdekes volt eljátszani a gondolattal, vajon mit tennék, ha egyik percről a másikra körözött gyilkossá válnék.
A játék 2005 őszén jelent meg annak a Quantic Dreamnek a gondozásában, akik egy másik hasonlóan összetett és szokatlan játékot, az Omikron: Nomad Soult adták nekünk még 1999-ben. Érdekes, hogy a Fahrenheit azóta érdekelt, hogy az első trailerek felbukkantak a neten, mégis elfeledkeztem róla és eddig tartott, míg ismét eszembe jutott, hogy ideje lenne valami igényes és szokatlan kalandjátékfélét játszanom a Silent Hill 5 megjelenéséig. A játékot két változatban adták ki: Amerikában Indigo Prophecy néven egy némileg cenzúrázott változat fut, míg nálunk elfajzott kontinenslakóknál nem riadtak vissza a szexet és egyéb disznóságokat tartalmazó teljesebb Fahrenheitet piacra dobni. A fejlesztőcsapat a játék műfaját interaktív filmként határozta meg: a cselekmény szélesvásznon zajlik, minden egyes cselekedet (vagy éppen tétlenség) és a párbeszédek némelyike befolyásolja a történet későbbi alakulását. A játékos olyan, akár egy filmrendező, az ő kezében futnak össze a szálak, tőle függ az összes fontosabb szereplő sorsa. De hogy működik ez a gyakorlatban?

BudiRudi lesújt
Minden egy szokatlanul fagyos januári estén, New York egy éttermének túlélő horroros hangulatvilágítású mellékhelyiségében kezdődik. A harmincas és épp öntudatlan Lucas Kane egy vécén trónolva vagdossa véresre a saját alkarjait, majd lassan feláll és mint egy zsinóron rángatott bábu, zombivonaglásban megindul a csapnál szöszölő és mit sem sejtő vadidegen pasas felé. A meglepett áldozatnak nyikkanni sincs ideje, három halálpontos döfés és vége. Ezután a vérszomjas főhős mintegy varázsütésre észhez tér és a furcsa, gyilkosság közben tapasztalt víziók is elmúlnak. Jöhet a pánikroham, a játékos pedig megkapja az irányítást, hogy meghozza a mentálisan még kissé bizonytalan Lucas helyett a szükséges döntéseket. Véres hulla a földön, szintén véres elkövető fölötte, a biztosúr meg odakint a pultnál. Mi a teendő? Természetesen kisétálhatunk feladni magunkat, de az ideális választás menteni Lucas irháját, így ő később kiderítheti, mégis mi/ki a franc vitte rá ilyen szörnyűség elkövetésére.
A játék irányítása meglehetősen innovatív: a mászkálás a szokásos, de az interakció az egér megfelelő irányba cibálásával történik. Fel akarjuk mosni a vért a földről? Partvist a kézbe, aztán lehet huzigálni az egeret le-föl, a “sikasika move” kivitelezése érdekében. Miután elpakoltuk a holttestet, eldugtuk a kést, lemostuk magunkról a vérfoltokat és a vacsit is kifizettük, lehet spurizni egy taxi felé és eltűnni a környékről. Ettől kicsit helyreáll Lucasunk lelki békéje: a szokásos életcsík helyett állapotkijelzőnk van, ami mutatja, hogy az éppen irányított karakter nyugodt, feszült, lehangolt stb. és ha sokat bénázva sikerül szerencsétlent teljesen viharvertté varázsolnunk, azzal megöljük. Emellett persze van még számtalan elhalálozási mód is, de ezekről majd később.
Miután Lucas meglépett és a helyszínen tartózkodó rendőr bácsi fölfedezte a holttestet, máris begurul a szolgálati járművel a másik két főszereplő: Carla Valenti és Tyler Miles detektívek. Az átvezető mozik valamelyest bemutatják őket, majd kettejük közt szabadon váltogatva mindkettejükkel átnyálazhatjuk a helyszín minden szegletét; érdemes, egészen más dolgokra figyelnek fel.
Nagyjából ennyi, a későbbiekben is főleg ezt a három karaktert irányítjuk otthon és munka/menekülés közben, miközben mindegyikük próbálja a maga módján kideríteni, ki áll a bizarr sorozatgyilkosságok mögött. A lassan Neová váló Lucas a legizgalmasabb, idővel egyre vadabb természetfölötti tulajdonságokra tesz szert, ilyen többek között mások gondolatainak olvasása, a jövőbe látás korlátozott használata, vagy természetfölötti fizikai erő és mozdulatok.

Nyiforgás
A klasszul felépített krimi a játék vége felé átmegy egy innen-onnan lenyúlt elemeket felvonultató sci-fi paródiába. A történet csúnyán elkezd sántítani, amiről béna ködösítésel próbálják meg elterelni a kedves játékos figyelmét és én őszintén szólva egy ponton túl el is vesztettem a fonalat, majd csak azután állt össze minden, hogy lejátszottam a különböző befejezéseket. Tombol a holnaputános világvége hangulat, hirtelen bejön a képbe két hülye nevű és világuralomra szomjazó klán, az emberiség utolsó reményei Lucas mellett a hajléktalanok, az utolsó előtti fejezetben befigyel egy kellően illogikus, kb. mínusz 60 fokban előadott szexjelenet (az előadók egyike halott), aztán a bossharc után jöhet valamelyik crappy ending. Apropó boss! Egyikük roppant esztétikus retinakiégetős citromsárga külsőt kapott és egyenesen a Rettenetes Internetről töltötte le magát valahogy azzal a céllal, hogy a dinoszauruszok és az emberállat után az új domináns faj lehessen a Földön. Gyerekek, vigyázzatok, mit húzkodtok le a gépetekre, az Internet nem játékszer!

undefined

Komolyan csalódtam a befejezésben és bár sokak szerint egyszerűen összecsapott, nekem van egy olyan érzésem, hogy szándékosan lett így felépítve a történet. Ez rettentő gáz (remélem, nincs igazam), viszont legalább eszembe juttatta, milyen rég láttam a Mátrix és a Terminátor trilógiákat.

Kreatív irányítás
Az alap egérhúzkodós megoldások mellett van még néhány “aljáték”, amit nem árt elsajátítani. Az egyik az interaktív akciójelenetetek átvészelése során kerül elő és a reflexekre épít, amint a képernyőn színes nyilacskák villannak fel, jelezve, hogy most épp jobb vagy bal kéz felől kell megnyomnunk sürgősen a megfelelő kurzor billentyűt. Ezt szokni kell és eleinte marhára idegesítően bénák lehetünk benne (kicsit olyan, mint valami kézre fejlesztett táncszőnyeg XD). A másik a billentyűrongáló megoldás, mikor a karakterrel valami megerőltető fizikai műveletet kell végrehajtani, pl. letépni magunkról a Lucas hallucinációi során támadó óriásbogarak gusztustalan és fojtogató csápjait. Ilyenkor eszelős gyorsasággal kell felváltva nyomkodni a jobbra-balra nyilakat és egy kijelzőn eltornászni a mutatót a megfelelő irányba, hogy elkerüljük a halált/becsavarodást.
Ezek mellett van még pár extra, ilyen a Carla szűk és sötét helyszíneken kavarásakor elérhetővé váló “klausztrofóbia szimulátor”, ami a rendőrség pincéjében még nem annyira veszélyes, az áram nélkül maradt diliház szűk és kiszabadult őrültektől hemzsegő folyosóin viszont annál inkább. Külön a Kaiji fanok kedvéért beépítettek beam-walking részt is, egyszer pedig rövid időre megkapjuk az irányítást Lucas bátyja, a katolikus pap Marcus Cane fölött is, akiről a sztori során nem sok derül ki azon kívül, hogy elég randa hózentrógeres gyerek volt és szeretetett rosszalkodni. Ja igen! A múltba visszatérve lehetőségünk nyílik a Cane fiúkkal bújócskát játszani egy katonai bázison, ez pedig kezdetben mérsékelten anyázásra ingerlő, de közel sem lehetetlen.

Külsőségek
A grafikával kapcsolatban semmi komoly nyavajognivalóm nincs, mert bár itt-ott kicsit szögletes, az állandó zaj effekt nemcsak a nyomott hangulatra tesz rá egy lapáttal, de valamelyest élesebbnek tűnnek tőle a textúrák is. A helyszínek és a fontosabb karakterek szépen kidolgozottak, előbbiek fő pozitívuma, hogy a tereptárgyak javával lehet kezdeni valamit, utóbbiaknak pedig furcsán tapasztott papírfülük kölcsönöz némi bájt a klassz mimika mellett : )
A filmszerűséget fokozó aláfestő zenék és betétdalok abszolúte a helyükön vannak és egyetlen hibájuk, hogy némelyik többet hallható a kelleténél. Az alap szomorkás cselló kellemesen lehangoló, ám legyen bármilyen klassz az egyébként annyira nem nagy szám adrenalinpumpáló track, sokadjára elrontva az adott akciójelenetet olyan szinten az agyamra ment, hogy inkább kinyomtam a hangfalat. A kanadai Theory of a Deadman együttes több száma is hallható a játék során, nekem a Santa Monica és a Say Goodbye tetszett leginkább.

Multiple choice
Sokszor viccesek a korai game overekkel járó “alternatív befejezések” és ezek teszik a játékot többszöri újrajátszásra érdemessé. Ha elszúrjuk, Lucas általában békésen közli, hogy lám, így végződött a története, öngyilkosnak/dilisnek nyilvánították és most már a büdös életben nem fogja megtudni, mi történt azon a hideg januári éjjelen. Elszúrni márpedig sokféleképpen lehet, akár úgy is, hogy összekombózzuk az éjjeli szekrényen álló, alkohollal nem leöblítendő fájdalomcsillapítót a konyhapult alatt lapuló ginnel, vagy egy “roham” alkalmával szimplán hagyjuk szegény srácot becsavarodni.
A történet egyes fejezetei bármikor újrajátszhatóak, ilyenkor ki lehet próbálni a párbeszédek során adható összes lehetséges választ és egyebet, az extrák javának az unlockolásáig pedig nem jutottam el ugyan, de a “Da hidden dancefloor” nevű jelenet eléggé brutális, talán a többi miatt szintén érdemes párszor nekiugrani a játéknak.

Ha az ember egyszer ráérzett az ízére, nagyon hamar végig lehet szaladni ezen a hibái ellenére is rettentő izgalmas és eredeti húzásokban bővelkedő interaktív mozin és javaslom is mindenkinek, aki nem sajnál rá egy-két estét, hogy tegye meg!

Trailer kedvcsinálónak:

Ingame képek:

(többet sajna nem nagyon csináltam, de ITT akad egy csomó : )

Vicces érdekességek
#1
A büdös életben nem jöttem volna rá magamtól, hogy Lucasnak és a hihetetlenül laza Tylernek ugyanaz a szinkronhangja!!!
#2
A Lucas előtti peches sorozatgyilkost annak idején elkapták és a nyomozás során Carlával ki is kell faggatnunk az otthonául szolgáló elmegyógyintézetben. Az úr neve Janos…
#3
Csak szerintem néz ki úgy Tyler barátnője, mint Winona Ryder agyonsminkelve? XD

Reklámok

6 Responses to “Fahrenheit (Indigo Prophecy)”


  1. 1 szingalunga
    március 26, 2008 - 9:27 du.

    Ééééés, YOUR WINNER :P, te írtál róla előbb! 😉

    Én azóta sem nyomtam le az alternatív endingeket, a színes nyáltenger annyira elvette a kedvemet, és így, hogy a postodból kiderült az egyetlen dolog, ami még nem hagyott nyugodni (kik a sárga izék?), azt hiszem, valószínűleg nem is fogom. :/ Vagy talán mégis, mert jó lenne tudni, hogy esetleg a legvégénél korábban is be lehet-e hozni a csöveseket a képbe, mert így, hogy a sztori során totál figyelmen kívül hagytam őket (azt hittem,csak hangulatfestő elemek), nekem a hirtelen felbukkanásuk is olyan erőltetett volt… Jobban díjaztam volna, ha a sztori végére is megmarad a kezdeti thriller-feeling, és nem csinálnak belőle világmegváltó hatványozott copypastát. A ködösítés meg a játékmenetben nem jelölt időugrás meg tényleg inkább idegesítő, mint jótékony homályt borít a nem létező tényekre.
    A másik, ami engem zavart az “And this is how my story ended…” 1000-szer végighallgatása. Igazából csak a választás illúzióját adja meg, mert ha hagyod kinyúlni akármelyik főszereplőt, sosem tudod meg, mi lett a vége. 😛

    És az agyatlan lopakodós részek sem kápráztattak el, ahol akkor kaptak el, ha túltechnikáztam, és akkor nem, ha öngyilkosnak tűnő módon simán beballagtam egy utcába 2 katona között. Plusz szőrszálhasogatás: minden katona arca egyforma. Bár egy annyira hipertitkos bázison biztos már akkor is ismerték a klónozás technikáját. 😀

    Ennek ellenére, hogy most így leszóltam, az egyik legjobb játék volt, amivel az utóbbi időben játszottam, és pont azért csalódtam nagyot a végében, mert az eleje/közepe annyira tetszett, hogy egy hétvégére teljesen belefeledkeztem. Kíváncsi vagyok, a Dreamfall ráver-e, lassan befejezem azt is.

    És a gigantikus és teljesen felesleges comment végére: lusta konzolos révén én ezt is kontrollerrel játszottam, és így a billentyűzeten ujjzsibbasztó mutatványok pont annyival lettek könnyebbek, hogy a legtöbbjük azonnal sikerült. 🙂 Egyébként erre-arra olvasgattam, hogy sokan lehúzták az ötletet, de engem kifejezetten szórakoztatott ez a reflexjáték.

    u.i.: én kifejezetten FÉLTEM Tyler csajától, ha Winona Ryder, akkor csakis azután, hogy megszállta az ördög.

  2. március 27, 2008 - 3:55 du.

    Hehe, Klári… 😀 Érdekes ezt a gémer oldaladat megismerni, szal kifejezetten élveztem a bejegyzés olvasását annak ellenére, hogy az ilyen típusú játékok nem igazán az eseteim 😀

  3. 3 selia
    március 28, 2008 - 2:10 du.

    szia!!

    Szégyen és gyalázat, hogy eddig még nem írtam neked!! Hát igén én és az antiszoc problémáim…
    Jó volt ez a cikk nagyon élveztem annak ellenére, hogy sok okosságot sajna én sem tudok nyögni hozzá, mivel játékok terén megrekedtem valahol a gba és snes emus cuccok szintjén XD De el kellett végre mondanom, hogy passzív módban de mindig elolvasom a blogodban a frisseket és izé… ha lenne kedvenc blogger díj, az enyémet tutira te kapnád!!
    Na jó nyugi, nem fényezlek tovább XD csak még annyit hogy ha minden gémet végigtoltál, légyszi-légyszi legyen kaiji bejegyzés!! Én is nézem, de úgy szeretem olvasni a bejegyzéseidet!! (Oké persze a gintamáról is, “gintoki is pure love, too…”).
    legyen szép napod~~~~~

  4. 4 siklara
    március 29, 2008 - 2:05 du.

    szingalunga: Bocs a beelőzésért, lécci írjál róla majd te is valamit, mert most is leírtál jópár okosságot és mégis csak érdekesebb valamit több oldalról nézni : p

    A sárga izét kérésre bármikor bespoilerezem neked és sajna a csövesek nem hozhatók be korábban a képbe. Igaz, néha befigyelnek a járdán csücsülve, de csak megnézegetni lehet őket és ezáltal Lucast keseríteni, hogy esetleg ő is hasonlóan végezheti.
    Az “And this is how my story ended…”-ben teljesen igazasd van, tényleg csak a választás illúzióját adja meg, de nekem valamiért mégis tetszett (talán nem hallottam eleget ahhoz, hogy idegesítsen). Egyébként ha egy ilyen kinyúlás után kilépsz és soha többé nem fejezed be a játékot, legalább megmarad az ideális thriller-feeling, amit a vége felé szétbarmoltak :p
    A lopakodós részek tényleg elég bénák voltak, de ez a játék nem is erről szólt, ezért nem tartottam én sem valami jó ötletnek a többszöri erőltetését. Hányszor bebuktam, mikor úgy éreztem, jobban el sem bújhattam volna…
    A reflexjáték utólag nekem is nagyon bejött, de először olyan szinten nem ment, hogy egyszer ott is hagytam még ősszel pár hónapra a játékot XD

    Tyler csaja valóban rettentő creepy, de attól még Winona Ryderre hasonlít és emiatt kevésbé ijesztő 🙂

    A Dreamfallos tapasztalataidra is kiváncsi vagyok, bár én még nagyon az elején járok az elődnek és most épp Raziellel kavarok a kósza lelkek között, tehát kicsit félre is tettem a Leghosszabb Utazást. : )

    Junchidono: Köszi, örülök neki, remélhetőleg majd lesz olyan gáma, ami neked is bejövős 😀
    Egyébként nagy gémer vagyok ált. iskola óta, csak az animék és az időhiány átmenetileg kicsit elnyomták… Valahogy muszáj volt megtanulnom angolul, ha már világéletemben németes osztályba jártam és mégis angol szakos akartam lenni XD

    selia: Nem is tudod, mennyire örülök a postodnak, visszahoztad a kedvem a blogoláshoz! 😀
    Fogalmam sem volt róla, hogy itt lurkolhatsz, de ezek után ígérem, a játékok közé benyomom Kaiji-kun és Gintokiék kalandozásait, meg egyéb animés-mangás élményeimet is. Ez a blog úgyis egy nagy kutyuléka az összes marhaságnak, ami épp leköt tanulás helyett, csak a nagy részéről lusta vagyok írni XD
    Tegnap nagyon szép napom volt, viszont kívánom neked is! 🙂

    Köszi a commenteket és elnézést mindenkitől, hogy mindig ilyen lassan reagálok!

  5. 5 nihilus
    augusztus 21, 2008 - 6:53 du.

    Na,végigvittem a játékot,2 nap alatt…Mondjuk csak a happy ending volt meg még csak,de nem hiszem,hogy a többit be birom hozni,mert túl könnyűek voltak normalon a QED részek,1-2x “haltam” meg,a gitározás lett csak fail,de aztán belejöttem.De a főbosszoknál meg a boxolásoknál nehéz visszafogni magam.Anyways,a vége egy kicsit WTF,de engem nem zavart,hogy ez lett belőle.Me likes WTF.Az akciójeleneteken szétvigyorogtam a pofám,nagyon durvára sikerültek.:DEgyik legaddiktívabb játékélményem volt,nagyon bejött…Nemsokára tervezek írni egy “top 10 PC gémz” listát,ez olyan 3. hely körül lesz.

  6. 6 siklara
    szeptember 2, 2008 - 10:12 du.

    *a hosszasan lapító siklara kiemelkedik a ködből*

    Örülök, hogy neked is ennyire tetszett. 😀 Az akciójelenetek tényleg marha jók benne, főleg a helikofferen lógós, meg a falon futós. : ) Nekem a vége továbbra sem igazán tetszik, de összességében egy nagyon jó kalandjátékszerűség volt és lehet, hogy még újrajátszom valamikor.

    Seliának még mindig lógok a Kaiji posttal…


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


Oldalak


%d blogger ezt kedveli: