04
Sze
07

Tomb Raider Anniversary – Peru

Úgy döntöttem, legyen egy siklara-féle absolutely useless, élménybeszámoló jellegű „walkthrough”, mert csak. Rendes végigjátszásokkal egyébként is rogyásig van a net, így ha valaki megakad, úgyis könnyen talál segítséget.

1996-ban indul történetünk Indiában. Lara épp Calcuttában időzik, mikor egy Larson nevű tenyérbemászó stílusú pasas felkeresi és közvetíti megbízója kérését. A Natla Technologies vállalat feje, bizonyos Natla Jacqueline újabban ősi ereklyékben utazik és sírrablós melót ajánl Larának, aki elsőre elhajtaná, mikor azonban kiderül, miről is van szó, gyorsan meggondolja magát. Natla tudósainak sikerült megtalálnia a perui Vilcabamba városát, ahol Qualopec király nyugszik és amit Lara azóta már megboldogult apjával együtt éveken át megszállottan keresett. Qualopec a három ősi király egyike, aki a Scion, Atlantisz rejtélyes kulcsának egyik darabját őrzi. Lara apja tölti be a narrátor szerepét a játékban és naplójában is leírt teóriája szerint Atlantisz minden későbbi civilizáció alapja, minden kultúra bölcsője, amit persze a tudomány élböl elutasít és így a lányán áll, hogy bebizonyítsa igazát.

PERU

Level 1: Mountain Caves

Tök jó, hogy amit anno átvezető moziként néztem végig (kinyílik a nagy kapu és Lara kedves helybéli kísérőjét felzabálja pár kirontó farkas, hősnőnk pedig miután megbosszulta a bácsit, befárad) itt most részben én csináltam végig. Gondolok itt arra, hogy mászókázhattam egy sort a jeges sziklákon a kapu kinyitása és a bejutás érdekében, míg a régi játékban egyből bentről indult a kaland. Odabent egyébként minden a régi: tök sötét van, sok a denevér, rosszabb esetben pedig még farkasok is jönnek. Aprópopó farkasok, rá kellett jönnöm, hogy vagy az én veterán skilljeim rozsdáltak be csúnyán, vagy ez a játék sokkal nehezebb az eredetijénél. Az oké, hogy jóval korszerűbb és élvezetesebb a harc, azt viszont kevésbé élveztem, hogy már pár farkas is így leizzasztott, de legalább a denevérek pont olyan csírák, mint régen. Megvannak a kihegyezett végű fakarókat köpködő falba vésett csúnyán néző pofák is, lehet kellemeseket gurulászni alattuk a köpeteket elkerülendő. Néhány termet szinte egy az egyben átvettek az elődből, így előbb-utóbb mindegyik pálya beugrik 10 évvel ezelőttről, de akadnak egészen új (illetve kihagyott) termek is. Először úgy mentem neki, hogy „HAHA tudom, itt két farkas fog előrontani a semmiből!”, de hála az égnek ilyen téren sem egyszerű elődkopizás történt, úgyhogy legyen bármilyen kézreálló és 5 perc alatt megszokható az irányítás, egy-egy váratlan betámadás után csak kell a medikit is néha. A titkos helyeket annyira nem nagy kunszt megtalálni (bezzeg a shotgunt a 3. pályán majdnem ottfelejtettem), mindenféle marhaságot lehet velük unlockolni mint mondtam volt, de ezzel még nem szórakoztam. Ezen a szinten még nincs semmi komoly kihívás, ideális ráhangolódás a játékra és kellemesen el lehet bámészkodni, illetve engedni, hogy a nosztalgia hullámai átcsapjanak a fejünk fölött. A végén van egy kis időre rohangászás (time-trial), két kart kell lehúzkodni a pályavégi nagy kapu kinyitásához és azok egy idő után visszaállnak eredeti, le nem húzott állapotukba, de ez sem vészes.

Level 2: City of Vilcabamba

Indításként egyből egy medve veti magát Lara-anyó keblei közé, ami elsőre eléggé fájdalmas lehet. A medvék kemény ellenfelek, masszív alkatuk ellenére ijesztően gyorsak (esetenként egész vicces cikázásokat levágnak) és nagyot ütnek. Újítás, hogy ha Lara kap egy nagyobb fülest, padlót fog és ilyenkor veszettül csapkodni kell a space-t, hogy ugyan kaparja má’ össze magát, mielőtt valaki más segíti fel. Egyébként a nyitva maradt kapun át simán vissza lehet szaladni az előző pályára is az esetlegesen ott felejtett fölvehető cumóért, ez megint pozitív már csak a pályák profi összefűzését illetően is. Vilcabamba szemet gyönyörködtetőre sikerült, igen hamar a pár szalmatetős házból álló „city”-ben találjuk magunkat, azonban sajnos már csak farkasok és medvék lakják. A terem közepén lévő medencénél kénytelen az ember lánya megtanulni úszni is, ami annyira nem rossz, de nekem a régi TR-ek úszkálása egy fokkal kényelmesebbnek tűnt. Ha ilyen úszásrendszerrel kellett volna megcsinálnom a 3. rész Londonban játszódó szakaszának 3. (a hobós, lol) pályáját a hatalmas vízalatti részekkel, alighanem sosem fejeztem volna be azt a játékot sem. Egyébként ez a medencés terem két TR1 pálya összekombinálása, meg a víz alatti alagútban úszkálva sem lehet annyifelé elkeveregni, mint egykoron, de azért nem rossz ez így sem, a később következő rom pedig leizzasztotta a gépemet rendesen. Ez a szint is elég könnyű még, főleg ugrabugráról szól és nagyon jól visszahozza a régi idők hangulatát: a falusiak által hátrahagyott kifeszegetett állatbőrök és egyebek egy az egyben a TR1-ből köszönnek vissza, ahogy a termek jó része is. Ha minden jól megy, némi szaladgálás után…

The Lost Valley

A T-Rexes pálya! YEAH! Rögtön a vízeséses teremben kezdünk, a pálya legemlékezetesebb helyszínén. Változtatások persze akadnak itt is bőven, hiszen teret kell engedni Lara új képességeinek/mozdulatainak is. A cél, hogy a vízesés zubogását megzabolázandó leeresszünk egy gátat (mert a vízesés mögött van a továbbjutást rejtő bejárat), azonban a gépezet beindításához fogaskerekeket kell gyűjtögetni. Sok mászkálás és tornászás várható a vízesés menti sziklákon és a félig szétrohadt faállványzaton, de a kellemes fajtából. Imádom Larának ezt az új mágneses kütyüjét, amit pókember módjára kilövellve lehet lengedezni bizonyos helyeken, irtó jó móka. Később elég sűrűn találni shotgun töltényt elszórva mindenfelé és itt hittem azt, bugos a játék, pedig csak arról van szó, hogy 40 tölténynél nem lehet több nálunk, ami kicsit kevésnek tűnik. Szerencsére az elhíresült pisztolypárossal elég jól le lehet rendezni mindenkit és a pisztolytöltény maradt végtelen, csak a realitás kedvéért és nehezítésként Lara néha tárat cserél. De most ugorjunk előre az elveszett völgy részhez, elvégre ez az aktuális pálya lényege. Ide senki nem jön önszántából, hanem egy padlóleszakadás után lehet lecsúszdázni. Ránézésre gyönyörű, vízesésekkel és buja növényzettel megáldott völgybe érkezünk (kár, hogy a mindenfelé szétszórt emberi csontok most távol maradtak), pár lépés után azonban megjelenik egy falka velociraptor. Na ez elég kemény elsőre, ugrálni kell rendesen és itt már nem árt, ha gond nélkül megy a Max Payne-es bullet time-ra hajazó adrenaline jump (belassult félreugrálást takar). Jómagam első pánikomban össze-vissza nyomkodtam mindent és itt olyan sosem látott mozdulatokat kihoztam a csajból, amik azóta sem sikerültek XD Később felfedeztem egy platformot a szélen, amire fölugorva kényelmesen le lehet lövöldözni a raptorokat, de ez eléggé megöli a para-hangulatot. Jópofa újítás és legszembetűnőbben itt tűnt fel először, hogy ha Larát kicsit megcibálják, meg párszor padlóra kényszerítik, akkor koszolódik a csaj elég rendesen (bénább játékosok kéményseprőset is játszhatnak vele), már csak a sebeket hiányoltam. Pedig milyen poén lenne olyan fejjel megnézni, mint amilyet a Wolfenstein 3D-ben láthattunk a képernyő alján, ha katonánknak 3%-on állt az élete XDD A raptorállomány kritikus csökkentése után jön egy fél-interaktív átvezető (néha gyorsan meg kell nyomni egy-egy gombot), amiben felbukkan a Király és segít elpusztítani a maradékot is, de csak hogy áttessékelhessen egy privát arénába, ahol összecsaphatunk vele. Valami jótét lelkek bazi tüskés hengereket pakoltak a falra, így nincs más hátra, mint némi lövöldözéssel felidegelni a őnagyságát, majd lehetőleg ezekbe beleszalajtani egy-egy jól időzített félreugrással. Itt is alkalmazni kell az adrenaline jumpot rendesen, mert ha nem is sikerül a falba vezetni a dögöt, ilyenkor lehet pár centire a feje mellett elrepülve tényleges sebzést okozó közeli fejlövéseket leadni (bár így eltart egy darabig a kinyírása). Ha végre meghal a király (éljen a király!), haláltánca keretében előzékenyen megfejeli nekünk az aréna részét képező templomromot, ami így kicsit összeomlik, mi meg mehetünk dolgunkra. Gyakorlatilag több kihívás és harc nem várható a pályán, csak vissza kell ugrándozni a pálya elejére az utolsó fogaskerékkel felszerelkezve és megnyitni a továbbvezető utat. Ja igen, ezen a pályán van a shotgun, amit én majdnem itt felejtettem (a vízesés eredésének közelében, a leszakadt hídról csimpaszkodva lehet érte beugrani a barlangba), de ha kimarad, akkor sincs gáz, később mindenképp hozzánk kerül.

Level 4: Tomb of Qualopec

Ez egy szivatós pálya tele egy rakat szemét csapdával és sűrű hajtépéssel. Nekem őszintén szólva a régi sem igazán rémlett (nyilván annyira genyó rész volt, hogy kitöröltem az emlékezetemből is), csak a kapu, amit három leeresztett rács is védett. Cél megtalálni a három kart, ami ezeket felhúzza és persze kettő a központi teremből nyíló folyosók végén található, de csak a fentebb emlegetett szemét csapdák túlélése után. Kedvencem az volt, hogy miután az egyik szakaszon kikerültem a repkedő fakarókat és suhogó pallosokat, az utána következő szűk folyosón egyszer csak a semmiből felbukkant egy raptor (a hangját meghallva majdnem leestem a székről), ami elől sehova nem lehetett kitérni, így maradt a visszahátrálás a csapdák közé. Az viszont tetszett, hogy Lara mellett a raptort is agyonvághatja a pallos, hehe. Kellemes szívrohamközeli élményben részesített a terem, amelyikben leszakadt alattam a padló és bezuhantam egy farkasok lakta föld alatti verembe. Elgondolkodtató egyébként, hogy azok odalent a sziklák közt hogy nem pusztultak éhen Lara érkezéséig, de ezt inkább ne firtassuk, jól megfér a “kik tesznek medikitet és korszerű felszerelést civilizációtól elvágott és emberek által nagyon rég nem látogatott romok közé” kérdés mellett, amit ezek a játékok fölvetnek. A játék néha kissé idegesítő mentésrendszere rögtön ki is mentette nekem az állást, miközben farkaskoma épp repült felém izzó szemeit rettentő koponyájából ijesztően meregetve. Vannak egyébként előnyei is a rendszernek, pl. hogy minden visszatöltéskor visszaáll maxra az életünk akkor is, ha előtte egy félholt Larát mentettünk ki. Ha sikerült a bejutás a pálya eleji kapun, végre egy trónterembe érkezünk, ahol az Atlantisz kulcsát őrző három király egyikének földi maradványa ücsörög két elég ocsmány, de szerencsére mozdulatlan szörnyike között (akikből emlékeim szerint később még úgyis lesz dögivel). Lara némi tökölődés után elteszi a Scion darabot, amit ő és milliomos papája annyi éven át kerestek, mire az egész hely elkezd darabjaira hullani. Lehet is gyorsan tiplizni kifelé a zuhogó sziklák között, ami igazából nem túl megerőltető a földrengés ellenére sem, csak kicsit komikus elnézni Lara ráérős kocogását, sprintelni ugyanis ebben a részben tudtommal nem lehet. Kiérve sűrű átvezetők fogadnak: először a ránk küldött Larsonba botlunk, akinek szét kell rúgni a hátsóját, különben elszedi a Sciont. Miután belőle nem sikerül sokat kihúzni, Lara tesz egy villámlátogatást Natla irodájában, ahol pár videót megnézegetve látja, hogy a Scion egy másik darabjára bizonyos Pierre-t állított rá a szőke milliomosnő. A következő helyszín pedig a fiktív (és Klári egyik kedvenc helyszíne) St. Francis Folly nevű építmény Görögországban, a pasas ugyanis onnan gagyogja el jelentését vicces franciás kiejtéssel.
Ezzel vége a játék első negyedének. : )

Advertisements

10 Responses to “Tomb Raider Anniversary – Peru”


  1. szeptember 18, 2007 - 8:31 de.

    Átharcoltam magam az első három pályán (a negyediken csak azért nem mert már éhes vagyok és várom, hogy kinyisson a menza XD) és eddig tetszik a dolog. Mondjuk szerintem elég gyengék az ellenfelek, a checkpoint rendszernek hála eddig csak egyetlen egyszer kellett gyógyítanom (a T-Rexnél :D). Viszont a Zsarnokgyíkot leverni necces volt. Nagyon nem megy még nekem az “adrenaline jump” :S

    Mikor írsz a görögországi élményekről? 😀

  2. 2 siklara
    szeptember 19, 2007 - 6:20 du.

    Ohh, Görögország asszem kicsit várat magára, volt egy reinstall, most meg valamiért nem kajálja meg a játék a gondosan eltett mentéseimet, időm meg nagyon nuku :\

    A T-Rex sem volt olyan vészes, hamar előjöttek a Max Payne reflexek, meg jelentős könnyítés, hogy itt teljességgel hiányzik a régi “Hamm bekaplak!” kivégzés, max. egy kicsit megtaposott, ha bénáztam XD
    A raptorokkal többet szenvedtem, de aztán csak ráálltak arra is az ujjaim.
    A görög részben még csak a kedvenc pályámon, a Saint Francis Folly-n ugrabugráltam keresztül, de párszor az idegbaj kerülgetett, mikor valahonnan hatvanadszor zuhantam le és mindig ugyanonnan kezdhettem előlről a felmászást… Gondolom, már megelőztél. : )

    Egyébként meg lehet, hogy már nem is lesz sokáig TR-em, bár szerintem nálam egy ideje letelt az ominózus 30 nap és tegnap még működött XD

  3. szeptember 19, 2007 - 9:51 du.

    Lehet, hogy windóz reinstall lenullázza a 30 napos limitet. Sőt, több mint valószínű.

    Amúgy jah, beelőztelek, jelenleg a két kentaurt gyűröm az utolsó görög pályán. Sajnos nem borzasztó szinten nem megy a bullet time action, szóval nem mostanában fogom leverni őket 😦

    A St. Francis Folly pálya gigalol volt, annyi szopatós bug keserítette meg az életemet, meg annyi zuhanás, hogy kedvem lett volna a klaviatúrával szétverni a monitort. Szóval megvan az igazi klasszikus TR feeling XD

    A Closseum csalódás volt, túl rövid és könnyű 😦

  4. 4 siklara
    szeptember 22, 2007 - 11:53 de.

    Hehe, visszahoztam a mentéseimet XD
    A tegnapi átjátszott este és a ma délelőtti megpróbáltatások után jelenleg én is a kentauraságoknál szívok, pontosabban megláttam őket, majd egy gyors halál után kiléptem, de feltett szándékom még ma este kipusztítani őket. Ha ez megtörtént, jön egy újabb adag élménybeszámoló, de jah, a Coliseum pálya nekem is csalódás volt, meg kicsit a Cistern és a Tomb of Tihocan pályák öszeolvaszrása is fájt.
    A St. Francis Folly meg minden szívatása ellenére maradt az egyik kedvenc pályám, de tény, hogy mazochista hajlamok és rövid lehiggadási pihenők kellenek hozzá XD

    Elhatároztam, hogy ha ez a játék megvolt, előkotrom megint az eredetijét is, ugyanis a múlt hétvégi takarítás során véletlenül előkerült : )

  5. október 17, 2007 - 3:37 du.

    Isteni stílussal írod le Lara tekergéseit, élvezet olvasni annak ellenére is, hogy hét éve semmiféle játék közelébe nem kerültem (várj… talán az ötödik TR rész volt számomra az utolsó).
    Felidéződött bennem, hogy milyen pancser voltam a harmadik részben a rexszel (végigsikoltozni és -remegni nagyon tudtam az egész jelenetet, más funkcióimat – úgy mint lövés, ugrálás, irányítás, nem-meghalni-hagyás – nem igazán tudtam aktivizálni :S).
    Csak elolvasgatom én ezeket az élménybeszámolókat xDD;;.

  6. 6 siklara
    október 19, 2007 - 5:36 du.

    Yaaay, fyra írt a blogomra, fyra írt a blogomra! *örömtáncot lejt*
    Köszi szépen, épp fontolgattam, hogy lustaságból hagyom a fenébe a végét, de mivel Veled együtt most már kb. hárman olvassátok ezt az izét, csak összevakarom a maradékát is, de előbb egy tök más jellegű posttal megpróbálom föltámasztani ezt a meghótt helyet : p
    A harmadik részben engem is megcsócsált párszor a rexi, de az még egy nehéz játék volt, ahol egyből ki tudott nyírni, ebben a részben meg csak sorozatos elgázolásokkal képes operálni XD

    Megjegyzés: baromságokat írtam a bejegyzés legelején, mert nem három scion van, hanem egy scion három darabban. Javítottam.

  7. december 27, 2009 - 1:24 du.

    valaki nem tud segiteni a belasulásnál szaé hogy iskell csinálniii??

  8. 8 siklara
    december 27, 2009 - 4:33 du.

    Izé, egy ideje nem játszottam a játékkal, de ha PC-n játszol, akkor valahogy úgy működik, hogy amikor kicsit mosottas lesz a kép, akkor megnyomod a shiftet valamelyik iránygombbal együtt (Lara arra fog elugrani) és a shiftet utána is szigorúan lenyomva tartod, miközben a pisztollyal szép ráérősen célozgathatsz. Ha leadtad a lövést az áldozatodra, újra felgyorsul az idő. Vagy valami ilyesmi. 😀

    Írni kéne Egyiptomról is, csak hogy teljes legyen már ez a nyomi TR postsorozat. XD

  9. július 29, 2010 - 8:36 de.

    Nekem, akárhogy is próbálom, nem megy ez a belassulós cucc :S Vagy túl béna vagyok ehhez? 😦
    Amúgy nagyon jó az oldi 🙂 Én is szeretem olvasni, ma találtam rá. Én nem játszottam a régi Tomb Raiderekkel, csak a Legenddel. A legendet csinálgatom, meg most az Anniversaryt. Szóval már belejöttem az előbbibe, de az Anniversary-nál kicsit nehéz megszokni az új harcmódot. 😦

  10. 10 siklara
    augusztus 1, 2010 - 10:58 de.

    Nem vagy béna, nekem is eltartott egy jódarabig, mire belejöttem. Egyszer kell ráérezni, utána már megy, mint a karikacsapás.

    Köszi! 🙂


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


Oldalak


%d blogger ezt kedveli: