
Mivel House csapatában ismét megüresedett egy hely (és kivételesen nem kirúgás vagy felmondás útján), a fanok körében máris beindult a találgatás és a kivánságműsor az új tag kilétét illetően. (SPOILER ALERT) Természetesen egyből fölmerült az “új évad – új csapat” elmélet, de a többség megelégedne azzal is, ha Foreman és 13 kimenne a képből valahová jó messzire családot alapítani, Taub visszamenne plasztikai sebésznek Hollywoodba, a pretty couple Cameron és Chase pedig ismét több szerephez jutna. Egy állandó Cameron vs. Cuddy párbaj a közben fájdalomcsillapítót közömbösen szopogató House kegyeiért szintén sokaknak bejönne, de ezzel még nem jutunk előrébb a kérdést illetően, hogy mégis ki tölthetné be a hátramaradt űrt.

House & Howser M.D. – Made of Vicodin and awesome.
Előnyök: Bicebóca doktorunknak végre lenne kivel zseni-versengeni illetve összeveszni a táblafilcen, mindez pedig – ahogy a kép is sejteti – több bromancenak engedne teret, ha már a House-Cuddy szál úgyis elhalt. A bűvésztrükkökben jártas NPH-nak a spontán gyújtogatás is a kisujjában van, így Kutner komának ilyen szempontból is méltó utódja lehetne. Kuma..Kutnerről egyébként is tudjuk, hogy bálványozza NPH-t, így bizonyosan örömmel engedné át neki a helyét.
Hátrányok: -
(a felnőtt Doogie Howser egyébként egy Old Spice reklámban látható, ami megtekinthető itt, valamint a kapcsolódó tévéreklám itt)
Zárjuk is eme elgondolkodtató szombat délutáni bejegyzést egy a Bro Codeban is szereplő bölcsességgel:

Magánvélemény a jelenlegi évadról: Talán csak én kezdem unni a banánt, de gyengébbnek érzem az előzőeknél. Szinte semmi izgalmas és az epizódokat valamelyest összekötő mellékszál nincs már a történetben, illetve újabban House helyett folyton az egyéb szereplők kapják a főszerepet. Foreman unalmas és sokszor idegesítően hülye, Thirteen magándrámája kicsit több szerepet kapott a kelleténél (de sokakkal ellentétben nincs sok bajom vele), Kutner számomra értelmetlen “lelépését” meg csak simán gáznak tartom. Taub érdekes figura, ő még maradhatna egy darabig. Kedvenc mellékszereplőim továbbra is Cuddy és Wilson, de ezzel aligha vagyok egyedül.
Foreman mehet, 13-as maradjon!:D
Ó hála az égnek, hát vannak még emberek errefelé, akik néznek néha Houset. : )
Amúgy egyetértek, bár előbb-utóbb Foreman is hiányozna, mert akkor lemondhatnánk a House féle nagyon tapló racist viccekről, és egyébként is öröm nézni, ahogy folyton próbálják szivatni egymást.
Úgy tűnik, 13-as a helyén maradt…:D
Amúgy rohadt jó rész volt az e heti, már ahogy kezdődött tudtam, hogy király lesz!
Wilson szerintem nagyon jó az 5. évadban, már amit eddig láttam:) 13 érdekes, Kutnert előre is sajnálom, Taub nem köt le, Foremant pedig bírom:O. Cuddy és House pedig, eh… Na mindegy, én se gondoltam, hogy WP-n néznek House-t!
Pedig vagyunk ezzel így egy páran! A Bromance után meg kérdem én, ennyi Scrubs rajongó is van?
Bocs mindenkitől, hogy eddig hallgattam ismét, tegnap jöttem vissza Leningr… Szentpétervárról.

Szóval igen, nézünk mi szerintem elég sokan mindenféle sorozatokat, még ha nem is írunk róluk, de őszintén szólva én eddig nem voltam nagy sorozatos, kb. 1 éve kezdtem el nézni ezt-azt ismét. A Houset használtam arra, hogy kicsit felgyúrjam magam a Proficiency vizsgára, de amúgy alig nézek valamit, most is csak a How I met your mothert tolom mellette, meg néha egy kevés 24et, illetve várom a Being Human folytatását.
A Scrubs meg… szóval kb. másfél éve ülök egy ismerős DVD-jén, de még mindig nem szántam el rá magam, de majd elolvasom a bejegyzésed róla, hátha meghozza a kedvem.
Inkább lesd a Youtube-os vidiket, leírni nem lehet, musta try it!
House összes évadot leszedtem már, de valahogy érzem az életben nem lesz időm az összeset végignézni. Amúgy azon kevés sorozatok egyike, mely idővel nem veszített a bájából – a csávó ugyanakkora paraszt, mint mindig.
Amúgy egy doki ismerősöm az egészről annyit mondott, hogy a sorozat szakmailag rendszerint helyes, csak olyan nincs, hogy egy ember egyszer ért szívhez, meg agyhoz, meg erekhez, meg mindenhez. Szakorvosok vannak, nem omnipotens varázslók
Na igen, én a 24el vagyok úgy, hogy sosem lesz rá időm… És igen, House doki továbbra is állati bunkó, de azért szegényt kicsit megsajnáltam az aktuális évad végén. Az utolsó pár epizód rettentő ütősre sikerült.
Doki ismerősödnek nyilván igaza van, ilyen megérzései senkinek nincsenek, meg ekkora agya se; a karakter kicsit mindenhatóbb a kelleténél, de valamivel nyilván ellensúlyozni kellett a tahóságát.